Lemondott a kereskedelmi szövetség elnöke

Lemondott az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elnöke, Feiner Péter - tudtuk meg. Az ok a kiskereskedelemre kirótt extraadó lehet.

Lapunk úgy tudja, hogy Feiner Péter lemondott az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elnöki tisztségéről.

Feiner Péter, a kereskedõk szövetségének elnöke, a miniszterelnöknek adott Mikulás-csomaggal a kezében
Feiner Péter, a kereskedõk szövetségének elnöke, a miniszterelnöknek adott Mikulás-csomaggal a kezében

Úgy tudni, hogy Feiner Péter - aki egyben a hazai Spar áruházlánc igazgatója is - a kereskedelmi szektort, ezen belül a nagy kereskedelmi láncokat kiemelkedő mértékben terhelő extraadók bejelentése miatt mondott le az érdekvédelmi szervezet éléről.

A kormánytöbbség által hétfőn megszavazott jogszabály szerint a kereskedelmi szektorra sávos adókat vetettek ki. Ennek túlnyomó részét öt áruházláncnak, köztük a Sparnak kell kifizetni.

Az extraadó egyik nagy vesztese a Spar lehet, amely az Opten céginformációs szolgálat adatai szerint már a tavalyi évet is az áruházláncok között legnagyobb, 14,8 milliárdos veszteséggel zárta. Ráadásul, mivel az adót az árbevétel alapján kell kifizetni, a láncnak csak a tavalyi árbevétele alapján több mint 6 milliárdos adókötelezettsége keletkezik.

Az elfogadott jogszabály szerint az adóévi forgalom alapján kell az extraadót kivetni. Hogy ez a Spar esetében hogy alakul, még kérdéses. A második legnagyobb hazai hipermarketlánc nemrégiben a teljes itteni Plus-diszkonthálózatot is átvette a Tengelmanntól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.