Leköszönt Dávid Ilona, de elnök marad

Elfogadta Dávid Ilona vezérigazgató lemondását a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. közgyűlése. A testület Kövesdi Szilárdot bízta meg a vezérigazgatói teendők ellátásával. A cég általános vezérigazgató-helyettese Skála János lett.

Lapunk korábbi közlésének megfelelően Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójaként folytatja pályafutását, de továbbra is a GYSEV elnöke marad. Távozása alkalmából arról beszélt: "Többéves MÁV-os és csaknem kétesztendős GYSEV-es tapasztalattal elmondhatom, hogy mindkét vasúttársaság életébe beleláttam, ismerem mindkét cég felépítését, működését. A következő hónapokban az is kiderül, hogy a két hazai vasút miként tud az eddiginél szorosabban együttműködni. Meglátásom szerint ez az együttműködés is segíthet a költséghatékonyság növelésében, és pozitívumokat hozhat az utazóközönségnek. Így pedig együtt mozdíthatjuk előre a közösségi közlekedés ügyét”.

Ahogy beszámoltunk róla, távozik a GYSEV-től Ungvári Csaba vezérigazgató-helyettes, valamint Pál László stratégiai műszaki fejlesztés vezető.

A GYSEV Zrt. Közgyűlése május 24-től vasút-üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi megbízást adott a Pályavasúti és Gépészeti üzletág eddigi vezetőjének, Kövesdi Szilárdnak, aki a testület döntése értelmében a megbízott vezérigazgatói teendőket is ellátja.

„Megbízott vezérigazgatóként határozott célom a folytonosság: hogy az eddigi irányba haladjon a GYSEV. Úgy gondolom, ez lehet a garancia arra, hogy a cég a mostani sikereket folytathassa. Külön figyelmet szentelünk a már megkezdett és a tervezett fejlesztéseknek, projekteknek. Emellett az is fontos, hogy gyümölcsöző együttműködés alakuljon ki a két vasúttársaság, a MÁV és a GYSEV között” – mondta a kinevezése kapcsán Kövesdi Szilárd.

A GYSEV Zrt. általános vezérigazgató-helyettesi tisztségét Skála János, az eddigi Társasági Pénzügyek és Vállalati Stratégia-vezető látja el. Arról beszélt: "Sikeres pályázatokkal továbbra is szeretnénk kihasználni az uniós források által kínált lehetőségeket. Így megtarthatjuk azt a fejlődési pályát, amely továbbra is biztos munkahelyet nyújt a GYSEV-nél dolgozó több mint 2000 embernek.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.