Leírta a Quaestor-hitelt az MFB

Az MFB-csoportnak valószínűleg nem okoz már további veszteséget a Quaestor-ügy, vagyis a győri ETO Park felépítéséhez nyújtott hitel – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva Nagy Csaba, az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatója.
A kölcsön nagyobb részére a bank korábban tartalékot képzett (ez akkor rontotta az MFB mutatóit), így a Quaestor-csoport összeomlása már nem volt hatással a tavalyi vagy az idei eredményre. A követelés egy része bizonyára megtérül a Quaestor felszámolása során a vagyonelemek értékesítéséből.
Németh Lászlóné és az MFB közösen bábáskodik a nemzeti bankrendszer kiépítése körül
Németh Lászlóné és az MFB közösen bábáskodik a nemzeti bankrendszer kiépítése körül
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az MFB-csoport bejelentkezett a felszámolásba, követelését a felszámoló befogadta, s továbbra is be van jegyezve a jelzálog az ETO-parkra. Nagy Csaba szerint ugyanakkor még korai lenne megmondani, hogy végül mennyi térülhet meg a hitelből. A kölcsön egyébként már nincs a banknál, a pénzintézet átadta azt a szintén az MFB-csoporthoz tartozó MKK Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek – tette hozzá a vezérigazgató.

Amint arról beszámoltunk: az MFB 2005-ben és 2008-ban összesen csaknem 17 milliárd forint hitelt nyújtott az új győri labdarúgó-stadion és a hozzá tartozó bevásárlóközpont, vagyis az ETO Park felépítéséhez a Quaestornak. Az MFB 2010-ben hivatalba lépett új vezetése átvilágította a bank korábbi működését, valamint az egyedi döntéssel odaítélt nagy hiteleit, és több ügyben, így a Quaestor-kölcsön miatt is a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz (Kehi) fordult.

A Kehi 2011-ben megvizsgálta az ETO Parkhoz nyújtott hiteleket, és megállapította, hogy az MFB túlzott kockázatot vállalt. A bank vezetése megsértette a törvényi előírásokat és belső szabályzatokat, amikor hozzájárult a beruházás finanszírozásához, a törlesztés már a kihelyezéskor kérdéses volt, és nem álltak rendelkezésre megfelelő biztosítékok. Mindezek ellenére a Kehi akkor nem tett feljelentést. Ezt idén áprilisban azzal indokolta a hivatal, hogy amíg a Quaestor rendben törlesztett, és senkit nem ért kár, addig a nyomozó hatóság valószínűleg úgyis elutasította volna a feljelentést.

A Quaestor-csoport idén márciusban összeroskadt, és több tízezer kötvénytulajdonosának több mint 200 milliárd forinttal maradt adósa. A Quaestor februárban az MFB-hitel törlesztésével is felhagyott, ezért a Kehi áprilisban feljelentést tett hűtlen kezelés gyanú­jával.

A problémás hitelek egyébként már nem terhelik annyira az MFB működését, mint a korábbi években. A leírások és tartalékképzések a tavalyi eredményt ugyan 5,4 milliárddal rontották, ám ebből 2,1 milliárd forint a csoporthoz tartozó MAG Zrt. megszűnése és kivezetése miatti pótlólagos értékvesztés. Az MFB ezzel együtt 2014-et 1,2 milliárd forint adózott nyereséggel zárta, míg a csoportszintű adózás előtti eredmény 8,1 milliárd lett.

Az MFB az állami vagyon kezelése helyett most már elsősorban a kormányzati gazdaságpolitika támogatására koncentrál. Kiemelt, stratégiai feladatai közé tartozik az úgynevezett nemzeti bankrendszer kialakítása (Magyar Posta, FHB, Takarékbank és takarékszövetkezetek), az agrárium és az energiahatékonyságot növelő beruházások finanszírozása, de jelentős szerepet szánt a kormány az MFB-nek a visszatérítendő uniós források elosztásában is – ismertette a tájékoztatón részt vevő Németh

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.