A műhelytanulmány szerzői fontos adalékkal egészítik ki a hevessé vált nemzetközi szakmai vitát, amelynek fő kérdése az, létezik-e olyan varázsküszöb, amelyet átlépve érdemben romlik a gazdasági teljesítmény. E friss elemzés szerint valószínűleg nincs.

Empirikus megközelítést és hatalmas, 1875-ig visszatekintő adattömeget felhasználva jut el végkövetkeztetéséig Andrea Pescatori, Damiano Sandri és John Simon, hogy nem lehet szoros kapcsolatot kimutatni az államadósság megemelkedése és a középtávú növekedési kilátások romlása között. Ha a teljesítmény romlik, annak ilyen időtávon bizonyára más okai vannak, mint a nemzeti össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság magas aránya. A tanulmány most jelent meg, ám annak tartalma nem tekinthető a Nemzetközi Valutaalap (IMF) álláspontjának. Az elemzés azonban részben a 2012 őszi világgazdasági előrejelzés egyik fejezetéhez köthető, annak gondolatait fejleszti tovább. S egyben vitába száll azokkal a közgazdászokkal, akik nagy nemzetközi visszhangot váltottak ki azon munkáikkal, amelyek valahol a GDP kilencven százalékánál helyezik el a varázsküszöböt.

A szerzők szerint viszont nincs ilyen küszöb. De, ha sikerül az államadósság csökkenésének a folyamatát megindítani, akkor a növekedés éppoly gyors lehet, mint a kisebb államadósságú országokban. Gyenge összefüggést mutattak ki viszont a kutatók a magas államadósság és a gazdasági teljesítmény hullámzása között, hiszen lehetséges, hogy ebben az esetben erőteljes piaci nyomás nehezedik az érintett országra, s ez olyan fiskális és monetáris politikai lépéseket vált ki, amelyek következtében a gazdasági kibocsátás mértéke nagyon ingadozik.

Emlékeztetnek rá, hogy szakmai körökben ugyan éles vitákat kiváltva, de arra a meggyőződésre jut Kenneth Rogoff és Carmen Reinhart, hogy ha az államadósság a GDP kilencven százaléka fölé emelkedik, az visszaveti a növekedés ütemét. Egyes bírálók szerint viszont az elégtelen növekedés miatt ugorhat meg az államadósság. Vagyis a növekedés serkentése a megoldás, jóval szerényebb mértékű „orrnehéz” fiskális kiigazítással.

De például Stephen Cecchetti is úgy találta tizennyolc OECD-tagország 1980 és 2010 közötti adatai alapján, hogy ha tíz százalékponttal megemelkedik az államadósság aránya, akkor az egy főre jutó GDP növekedése évente 0,15 százalékponttal csökkenhet. Hasonlóképpen, Manmohan Kumar és Jaejoon Woo 1970 és 2007 közötti adatokból azt szűri le, hogy tíz százalékkal magasabb államadósság az egy főre jutó nemzeti össztermék növekedéséből évente 0,17 százalékot farag le. Ők harminc, hatvan és kilencven százalékos induló adósságszinthez képest vizsgálták a folyamatokat. Az eurózónára összepontosítva egy gyakorta idézett tanulmányban azzal érvel Anja Baum, Cristina Checherita és Philipp Rother, hogy kilencvenöt százalék felett már a növekedésre káros az államadósság.

Az IMF kutatói viszont nem találtak a varázsküszöb létezésének a nyomára. Úgy fogalmaznak: az azonos államadósságszintről induló országokban gyorsabb iramú a növekedés a következő tizenöt évben, ahol az adósság csökken, mint ahol emelkedik. De önmagában az adósság magas szintje nem okoz feltétlenül elégtelen ütemű növekedést. A három szerző kimutatja, hogy magas, például a GDP 140 százalékára rugó államadósság csak nagyon fokozatosan csökkenthető, a tapasztalat azt sugallja, hogy ezen országokban az államadósság aránya még tizenöt éven át 130 százalék körül mozgott.

A tanulmány természetesen nem azt mondja, hogy az adósság mértéke nem számít, hanem azt, hogy ezen elemzési módszer szerint nincs olyan varázsküszöb, amelyen áthaladva a gazdaság szükségképpen lassabban növekedik. S minthogy a vita globális jellegű, hiszen a pénzügyi válság nyomán fejlett országok hosszú sorában történelmi csúcsokra emelkedett az államadósság aránya, ezért a diskurzus figyelemmel kísérésére és megértésére különösen nagy szükség volna ott, ahol a nem létező ellenfelekkel szemben szabadságharcot vívnak, s ezen belül háborút hirdetnek az államadósság ellen.