LMP: kínos az Audi újabb támogatása

Az LMP több szempontból is kínosnak tartja a győri Audi újabb, 6 milliárd forintos állami támogatását, amelyet az után jelentett be a kormányzat, hogy a nemzetgazdasági miniszter ígéretet tett a gazdaság autóipartól való egyoldalú függésének csökkentésére.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: nemrég derült ki, hogy a gyár dízelbotrányban érintett 11 millió autója közül 2 millió készült Győrben.

A képviselő kifogásolta, hogy – bár még nem ismert, mindez elbocsátásokkal jár-e a magyarországi üzemben – a kormány nemhogy számon kérné az Audit, még támogatja is a következő, 32 milliárd forintos fejlesztését.  

Az LMP-s politikus szerint az Audi, amelynek beszállítói között a hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv) aránya nem éri el a 10 százalékot, munkahelyenként csaknem 16 millió forintnyi állami forráshoz jut, míg a kkv-t átlagosan 1,8 millió forinttal támogatja az állam a foglalkoztatás bővítésekor.

Az Audi-támogatásokat firtatja a Védegylet

Kikéri a nemzetgazdasági minisztériumtól és a győri önkormányzattól a Védegylet és a Tiszántúli Természetvédők Társulata az Audival, illetve a Volkswagennel kötött szerződéseket és egyedi adóelengedési vagy adókönnyítési rendelkezéseket. Részleteket itt olvashatnak: >>>

Az autógyárak ugyanakkor nemcsak közvetlen támogatást kapnak, hanem jelentős adókedvezményt is, hasznuk jelentős részét pedig kiviszik az országból – sérelmezte Schmuck Erzsébet, aki szerint olyan gazdaságpolitikára lenne szükség, amely hasznos a hazai vállalatoknak, és amely válságálló munkahelyeket teremt. Ezek közé sorolta a megújuló energia iparát vagy a lakossági energiahatékonysági felújításokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.