Legalább a nyulaknak jó: svájci körülmények Ócsán

Svájci színvonalon élhetnek a magyar nyulak Ócsán: a nyúltenyésztéssel foglalkozó Olívia Kft. két épülettel bővíti farmját. Az 550 millió forintos beruházás az alpesi ország szigorú állattartási előírásoknak is megfelel.

A projekt megvalósulását támogató Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közlée szerint az 1991-ben lajosmizsei székhellyel létrejött, kizárólag svájci tulajdonú cég középtávon a farm további bővítését tervezi: 2014 végére várhatóan egy 12 épületből álló nyúlnevelő telep jön létre. A több mint 2,5 milliárd forint értékű beruházás révén hatvan új munkahely létesül.

Az Olívia Kft. termékeinek túlnyomó részét export útján értékesíti. Európa számos országába szállít a cég, Svájcban piacvezető szerepet tölt be, s jelentős az Oroszországba történő kivitel volumene is. A vállalat az elmúlt 20 év folyamán folyamatosan növekedett, melynek eredményeként Lajosmizsén vágóhíddal, több helyszínen pedig állattartó teleppel, valamint takarmánykeverő üzemmel rendelkezik. Munkavállalóinak létszáma meghaladja a 200 főt.

A cég működési területe Magyarországra koncentrálódik, hazai munkaerőt foglalkoztat, illetve a termeléshez, a termékek előállításhoz felhasznált alapanyagok tekintetében szintén igen magas a magyar eredetű termékek aránya.

A svájci normának megfelelő állattartó technológia lényege, hogy az állatok számára nagyobb tér biztosított. A fülkék rágófával, bújócsővel felszereltek, biztosítva ezzel az élménygazdagabb létet a nyulak számára. Az egyéb tartástechnológiai elemek, mint az etetés, itatás, ventilláció mind a kor legmagasabb technológiai színvonalának megfelelő berendezések.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.