Legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést ajánl a kormány

Az országos minimálbér legalább 4,5 százalékos, havi 76.800 forintra történő emelését javasolta 2011. január 1-től a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén. A szakszervezetek keveslik, a munkaadók reálisnak tartják a kormány bárajánlatát. A felek november végéig szeretnének pontot tenni a bártárgyalások végére, a következő plenáris ülés időpontját azonban nem rögzítették.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a 4,5 százalékos minimálbér-emeléssel az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer bevezetésével nem ér senkit sem veszteség.

A miniszter ismertette: a kormány azt javasolja, hogy a legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörben dolgozók garantált bérminimuma legalább 3,4 százalékkal, 92.500 forintra emelkedjen.

A kormányzati oldal továbbá azt javasolja, hogy az OÉT a vállalkozási szférának a bruttó kereseteknek a prognosztizált inflációt meghaladó, legalább 5 százalékos növelését ajánlja 2011-ben.

Matolcsy György kiemelte: a megnevezett számok az emelés alsó, minimális szintjeit jelentik.

A tárcavezető elmondta: a béremelési ajánlásoknál a kormány 3 tényezőt vett figyelembe. Egyrészt, hogy jövőre a fogyasztói árak éves átlagban 3,5 százalékkal emelkednek, másrészt hogy bevezetik az arányos egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszert, valamint hogy a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékkal nő.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a munkavállalói oldal nevében elégtelennek nevezte a kormányzati bérajánlatot, hiszen véleményük szerint az csak ahhoz elég, hogy kompenzálja az adórendszer változásainak hatását s így szinten tartsa a nettó bért, nem reagál ugyanakkor a munkatermelékenység kormány által is betervezett 3,3 százalékos növekedésére, és a tervezett 3,5 százalékos inflációt sem ellensúlyozza.

Az MSZOSZ elnöke szerint a kormány javaslatából egyedül a "legalább" szó támogatható, "de valójában az is kevés".

Pataky Péter hangsúlyozta azt is, hogy álláspontjuk szerint a minimálbér és a garantált bérminimum arányának változatlannak kellene maradnia.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára a munkáltatók nevében "reális, megállapodáshoz közeli" összegnek nevezte a kormány javaslatait.

Pataky Péterrel vitatkozva arra tett javaslatot, hogy kisebb ütemben növekedjen a garantált bérminimum, mint a minimálbér; mint mondta, utóbbinál viszont "toleránsabbak" lesznek.

Dávid Ferenc a munkáltatók nevében következő lépésként háromoldalú, de szűk körű és informális tárgyalásokat javasolt, ezt a kormányoldal és a munkavállalói oldal is elfogadhatónak tartotta, az egyeztetésre jövő héten kerülhet sor. Mindhárom oldal kifejezte szándékát, hogy lehetőleg november végéig tegyenek pontot a bártárgyalások végére, a következő plenáris ülés időpontját azonban nem rögzítették.

Horváth Lajos, a LIGA Szakszervezetek alelnöke megkérdezte, mikor tervezi a kormány összehívni a Munkaerő-piaci Alap irányító testületét. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár válaszában elmondta: "hamarosan" összehívják a grémiumot, melynek átalakítását tervezik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.