Lefulladás előtt az autópiac

Folytatja a mélyrepülést a magyar autópiac: májusban 65 százalékkal kevesebb gépkocsi talált gazdára, mint egy évvel korábban.

Több mint 50 százalékkal, 33 668-ra esett a Magyarországon értékesített új autók száma az első öt hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Májusban éves összehasonlításban ennél is magasabb, több mint 65 százalékos volt a visszaesés, összesen 4 581 új autót adtak el - közölte legfrissebb felmérésének adatait a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég szerdán.

Európában azonban már több piac is élénkült, különösen ott ahol roncsprogramot vezettek be.

Magyarországon a legnépszerűbb márka májusban is a Suzuki volt, 782 eladott gépkocsival a piac 17,07 százalékát tudhatta magáénak, noha a havi értékesítés 66 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest. A legnépszerűbb modellnek pedig a Suzuki Splash bizonyult, 298 darab értékesítésével, amely 32 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy éve.

A legnagyobb visszaesést a Chevrolet, a Skoda és az Opel szenvedte el, 75,8, 75,7, illetve 74,11 százalékos csökkenéssel.

Piaci részesdést tekintve második helyen áll a Ford 12,7 százalékkal, harmadikon az Opel 8 százalékkal. Májusban valamennyi autómárka eladása csökkent a tavaly májusihoz képest.

A felmérések szerint bár az európai eladások is visszaestek, egyes piacokon már észlelhetőek a kilábalás első jelei. A teljes európai új autó piac 13,1 százalékkal gyengébb eladási számokat produkált az év első 5 hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest, ezzel 2,4 százalékot javítva a múlt hónapban mért számokon. Továbbra is a Volkswagen Golf uralja a toplistát, májusban 32,1 százalékkal növelte eladásait a 2008 májusi számaihoz képest.

A roncsprogramok hatása különösen azokban az országokban érezhető, ahol már huzamosabb ideje futnak. A német új autó eladások jelentősen, 39,7 százalékkal növekedtek 2008 májusához képest, 20,3 százalékkal pedig a múlt hónaphoz viszonyítva.

A franciáknál is látványosan beindult a piac májusban. Áprilisban még 7,1 százalékos volt a tavaly áprilishoz mért visszaesésük, májusra a mutató azonban már 11,8 százalékos pluszt mutat 2008 májusához képest.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.