Leépült az ingatlanpiac, 2014-ben bíznak

Alig 83 ezer ingatlanpiaci adásvétel történt tavaly – ez minden idők legrosszabb teljesítménye. Az új év ennél csak jobb lehet, az árak nem változnak majd.

Semmi sem segített az ingatlanpiacon, tavaly az 2000 óta eltelt időszak legrosszabb esztendőjét zárták. A Duna House becslése szerint összesen 83 ezer ingatlan adás-vétel történt, 11 százalékkal kevesebb, mint 2012-ben.

Arra nem nagyon volt esély, hogy a megelőző évi teljesítmény összejöjjön: 2012-ben a végtörlesztés is húzta a piacot az év elején, aztán pedig az EU forrásból kis- és középvállalkozásokat (kkv-kat) segítő Kombinált Mikrohitel program (ennek jó része is mehetett lakásvásárlásra.).

Tavaly így sokkal rosszabbul kezdődött az év: 2013 januárjában fele annyi ingatlant se (5400) sikerült értékesíteni, mint 2012 azonos időszakában, amikor majdnem 13 ezer adás-vétel történt. 2013-ban azonban nem volt ehhez hasonló, a piacot élénkítő hatás, egyedül az Otthonteremtő hitelezés lassú emelkedése vált érezhetővé az év második felétől. A válság előtt, 2007-ben több,mint 190 ezer ingatlan adásvétel történt, ami 2008-ra 154 ezerre, majd  2009–re radikálisan 91 ezerre zuhnat. Az utóbbi években a 90 ezer közelében mozog a piac. A Duna House becslése szerint tavaly a december is rosszul sikerült, az utolsó hónapban 5800 ingatlant adtak el – a sok ünnepnap is megtette a hatását –, így aztán az év végén nem sikerült átlépni a 90 ezres határt.

A cégnél úgy vélik: az új esztendőben ez már összejön. Az állami kamattámogatás miatt egyre növekszik az érdeklődés a lakáscélú hitelek iránt, a társaság úgy véli, ebben az évben már 180-200 milliárd forintnyi kölcsönre lesz igény, ami 5-8 ezer újabb adásvételt is jelenthet. Az alacsony terhek miatt valószínűleg azok is elgondolkodnak majd hitelfelvételen, akik amúgy önerőből oldották volna meg a lakásvásárlást – jegyzi meg a társaság közleményében.

Bizakodásra ad okot a gazdaság növekedése, a reálbérek emelkedése és az is, hogy a csökkenő kamatok miatt visszaesik a megtakarítási hajlandóság: a Duna House-nál abban reménykednek, hogy a lakossági befektetések a bankbetétekből nem csak a befektetési alapokhoz, vagy a tőzsdei részvényekbe vándorolnak, hanem az ingatlanokba is. Azt is várják, hogy az eddig meg nem valósult, elhalasztott tranzakciók is lezárulnak az idén. 

A szakértők úgy vélik: a nagyjából két éve mélyponton stagnáló ingatlanárakat a kereslet növekedése nem befolyásolja majd, azonban a választási kampány közeledtével a nem várt politikai döntések (régóta ígért félszocpol bevezetése és a támogatási összegek emelése) akár drágíthatják is a lakásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.