Leépítés a lábatlani cementgyárban

Az év végén 47 fővel csökkentette munkavállalóinak számát a Holcim Hungária Zrt. a lábatlani cementgyárban, a leépítést részben a megrendelések csökkenése indokolta - erősítette meg a vállalat kommunikációs igazgatója.

"A dolgozók munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg, a törvényes járandóságoknál kedvezőbb kollektív szerződésen felül számos juttatást kaptak, például további három havi munkabért" - tette hozzá Márta Irén.

A kommunikációs vezető elmondta, az elbocsátottak közel felének azonnal sikerült új munkahelyet biztosítani, ugyanis a Holcim egy alvállalkozónak adta át a gyár biztonsági- és portaszolgálatát, amelyet a korábbi dolgozók látnak el.

A Holcim Zrt. 350 millió euró értékű beruházással Európa legkorszerűbb cementgyárát kívánja felépíteni a Nyergesújfalu Ipari Parkban, a közeli, 141 éves lábatlani gyár kiváltására. Az új cementgyár az elérhető legjobb technikákat alkalmazza, azonban az építés előreláthatólag két évet csúszik a pénzügyi és építőipari piac válsága miatt.

A vállalat tájékoztatója szerint a Holcim Hungária Zrt., Magyarország egyik vezető cement- kavics- és beton előállító vállalata, amelynek 2008-ban elért nettó árbevétele közel 36,3 milliárd forint volt. Magyarországon a Holcim 697 főt foglalkoztat. A Holcim az elmúlt évben Magyarországon 5,27 milliárd forintot fordított különböző környezetvédelmi és munkavédelmi fejlesztésekre, kapacitásbővítésre és korszerűsítésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.