Lecsapott a NAV! Zsákosok és a hamis tízezresek

Hetvenöt tonna jelöletlen lengyel burgonyát talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A szervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei EKÁER csoportja nem a földeken keresgélt: a jelzés nélküli krumplit éppen őstermelők kisteherautóira pakoltak amikor az ellenőrök lecsaptak.

A NAV közleménye szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei EKÁER egy megyei településen üzemelő raktárhelyiségre figyelt fel, amelybe feltételezhetően jelöletlen burgonyát szállítanak Lengyelországból - számolt be a napi.hu.

Az adatgyűjtéseknek köszönhetően azonosítottak egy EKÁER számmal nem rendelkező lengyel rendszámú szállítóeszközt, amely a telephelyen lévő csarnokban várakozott. A telephelyről távozó kisteherautókat a pénzügyőrök ellenőrizték, azok rakterében zsákos burgonyát találtak.

Az ellenőrzés a lengyel kamionon, valamint az ott várakozó kisteherautókban és a csarnokban összesen 75 tonna, Lengyelországból származó, jelöletlen, zsákos burgonyát találtak. A jelöletlen burgonyát éppen őstermelők kisteherautóiba pakolták, így feltételezhető, hogy az már mint magyar termék került volna a piacokra.

A 75 tonna burgonyát a NÉBIH lefoglalta, a NAV munkatársai vizsgálták az áruk eredetét, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a számla- és nyugtaadást.

Az ellenőrzéskor a raktár irodahelyiségében hamis tízezer forintos bankjegyeket is találtak, melyet az illetékes rendőri szerv pénzhamisítás gyanúja miatt lefoglalt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.