Lecsapott a GVH: 30 milliós bírság az ACN-nek

Megbüntette az ACN Communications Hungary (ACN) Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cégnek 30 millió forintjába kerül, hogy a hatóság szerint a közvetítőválasztás keretében nyújtott telefon-szolgáltatások népszerűsítésekor szóbeli tájékoztatásaival, szerződéses dokumentumaival tisztességtelen magatartást tanúsított 2013-ban.

A GVH megállapította: az ACN kereskedelmi gyakorlata, amely elsősorban a független képviselők, ügynökök szóbeli tájékoztatásain és egyéb dokumentumok fogyasztóknak történő átadásán alapult, több szempontból is jogsértő. Közölték: a ACN tévesen azt sugallta a fogyasztóknak, hogy a szolgáltatást az aktuális telefonszolgáltatójuk nyújtja. A cég megtévesztette a fogyasztókat az őket terhelő díjakról. Az ügynökök olcsóbb szolgáltatást ajánlottak anélkül, hogy a fogyasztók telefonköltségeiről elegendő információval rendelkeztek volna, és elhallgatták a szolgáltatás több lényeges jellemzőjét is. A jogsértést bizonyították az ACN nyilvántartásainak adatai, a GVH-hoz érkezett panaszok, valamint az ACN által csatolt felmérés eredményei és a szerződésbontási-elállási arányok is.

A tájékoztatás szerint az ACN felelős volt a független képviselők magatartásáért, és a fogyasztók érdekében tett intézkedései döntően utólagosak voltak.

A versenytanács a bírság alapösszegének meghatározását követően súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a céget már korábban elmarasztalták azonos magatartásért, illetve a célcsoport egy jelentősebb része idős ember, akik jellemzően érzékenyebben reagálnak az egyes üzenetekre. Ahogy azt is, hogy a kifogásolt gyakorlat hosszabb ideig és változatlan intenzitással, folyamatosan zajlott.

Enyhítő körülmény volt, hogy az ACN több intézkedést is bevezetett az ügynökök ellenőrzése és a fogyasztói garanciák növelése érdekében, az utólagos tájékoztatásokkal egyes hiányosságokat orvosolhatott, és a visszafizetésekkel a fogyasztói károkat igyekezett enyhíteni - olvasható a GVH közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.