Leállítja a szociális lakásépítéseket a Habitat Magyarországon

A minap még Hajdúböszörményben segítkeztek a Habitat for Humanity, a szociális lakásépítéssel és felújítással foglalkozó nemzetközi szervezet Európai és Közép-Ázsiai irodájának munkatársai, szerdán viszont bejelentették Magyarországon leállnak a Habitat-építkezések a szociálpolitikai kedvezmény megszűnése miatt.

Az Európai Parlamenti (EP) választásokat követően a Habitat for Humanity Európai és Közép-Ázsiai irodájának munkatársai Hajdúböszörményben segítettek rászoruló családok házainak építésében - derül ki a szervezet közleményéből. A hajdúböszörményi akciót azzal a céllal szervezték, hogy felhívják a figyelmet a magyarországi lakhatási körülményekre, és arra, hogy alapvető jogként ismerjék el a lakhatáshoz való jogot.

A hajdúböszörményi építkezésről úgy nyilatkozott: harminc jelentkező család közül választottak ki hatot, amelyek augusztusban költöznek majd a most épülő három ikerházba. Eddig az országban 120 családnak épített új lakást a Habitat, és ugyanennyinek újította fel a házát. Ugynakkor azt is bejelentették, hogy a hajdúböszörményi építkezés befejezése után leállnak a Habitat-építkezések Magyarországon, mert addig nem tudnak új lakásokat építeni, amíg a kormány nem áll elő valamilyen megoldással a szociálisan rászoruló családok lakhatásának támogatására.

Emlékeztetnek arra: a rászorulók nem rendelkeznek elég pénzzel, ráadásul megszűnt a szociálpolitikai kedvezmény is, és így ellehetetlenült, hogy új lakásokat építsenek. Ahogy arról a Roma Sajtóközpont korábban már beszámolt: 2006-ban roma lakásépítési programot indított a Habitat for Humanity Magyarország. Szekér Andrástól, a szociális lakásépítéssel és felújítással foglalkozó nemzetközi szervezetet magyarországi irodájának munkatárása most azt mondta: az Autonómia Alapítvánnyal közösen indítottak programot a mélyszegénységben, köztük a romák lakhatási körülményeinek a javítására. A program teljes költségvetése körülbelül ötvenhét millió forintra tehető, pályázók által felhasználható hitel tőkéjét a Habitat nemzetközi szervezete biztosítja. Az önkormányzatok június közepéig jelentkezhetnek a programra, de építésre nem, csak házfelújításra, bővítésre és vásárlásra lehet pályázni.

Ma a világ csaknem száz országában működik a Jimmy Carter, volt amerikai elnök nevéhez fűződő non-profit szervezet és jelenleg több, mint másfélmillió ember él Habitat-otthonokban. A Habitat Európai és Közép-Ázsiai Szervezete a térség 17 országában, az EU öt régi és öt új tagállamában van jelen. A magyarországi szervezetet 1996-ban alapították, ekkor dolgozott az alapító volt amerikai elnök ötszáz önkéntessel tíz lakás felépítésén Vácott. A szervezet mindig önkéntesekkel építi fel a szociális házakat adományokból, majd azokat haszon nélkül adják tovább a rászoruló családoknak, amelyeknek alacsony havi törlesztő-részletekben kell visszafizetniük a vételárat.A szervezet munkatársa adataikra hivatkozva azt mondta: ma Magyarországon egymillió ember küzd lakhatási problémával, köztük hajléktalanok, albérletekben tengődők, és akik rossz minőségű, túlzsúfolt vagy nem megfelelő komfortfokozatú lakásban élnek.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.