Leáldozóban a MET csillaga

Tavaly már csak kevesebb mint egymilliárd forintnak megfelelő, 3,13 millió euró osztalékot fizetett tulajdonosának, a svájci MET Holding AG-nak a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. – derül ki az állami MVM-mel kötött zavaros gázügyleteiről elhíresült energiatársaság frissen közzétett tavalyi eredménykimutatásából.

Az interneten ismeretlen kezek által mintegy másfél éve kiszivárogtatott belső dokumentumok tanúsága szerint a MET és az MVM között kötött gázszerződések hozzájárulhattak ahhoz, hogy 2013-ban az előző évi tevékenységük után hatalmas, több mint 55 milliárd forint osztalékot kaphatott a cég felét pont akkor megvásárló ciprusi RP Explorer Liquid Fund, az alapító Moltól szintén akkor 10 százalékot szerző svájci MET Manco, illetve a 40 százalékot megtartó Mol.

Nem sokkal rá az Átlátszó.hu az offshore jellegű ciprusi részvényes áttételes tulajdonosai között fellelte Orbán Viktor közeli ismerősét, Garancsi Istvánt, illetve a Molban alelnöki posztot betöltő Csányi Sándor OTP-bankvezérrel üzletelő, volt wallisos Nagy Györgyöt. A MET Manco mögött a Molból átkerült Lakatos Benjámint találták meg.

Ahol a szálak összefutnak: az ausztriai Baumgarten gázállomás, ezen keresztül kapta a MET a profitját megalapozó olcsó energiahordozót
Ahol a szálak összefutnak: az ausztriai Baumgarten gázállomás, ezen keresztül kapta a MET a profitját megalapozó olcsó energiahordozót
Heinz Peter Bader / Reuters

Azóta a magát immáron svájci központú nemzetközi energiakereskedőként bemutató csoportnál házon belül újból átkeverték a tulajdonosi kártyákat: ekkor lett a MET Magyarország egyedüli tulajdonosa a MET Holding. A svájci társaság tulajdonosaiként először a magyar MET addigi részvényeseit nevezték meg – amelyek így egy svájci áttétellel, csak úgymond, egy szinttel feljebb léptek –, ám az internetes oldalukon közzétett részletes tulajdonosi hálózat tanúsága szerint mára ez is átrendeződött. Eszerint a MET Holding végső tulajdonosai – javarészt továbbra is összetett offshore-szerű hálózatok mögött – 40 százalékban a Mol, 13-13 százalékban Nagy György és Ilja Trubnyikov, míg a társaság közel negyede Lakatos Benjámin, tizede pedig Garancsi István tulajdonában áll.

Ehhez képest a MET-re pont tavaly óta irányul – nem feltétlenül örömmel fogadott – médiafigyelem. A francia GDF Sueztől először megvásárolták a csőd szélén álló Dunamenti Erőművet, majd megvették a befektető hazai gázkereskedelmi, később piaci áramkereskedelmi üzletágát is. Nemrég pedig bejelentették, hogy üzleti ügyfelek energiaellátására a Magyar Telekommal közös vállalkozásba kezdenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.