Világgazdasági csúcs - pompás partik nélkül

A Wall Street bukott titánjai nem feszítenek majd az idén a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) gáláján, távollétükben a svájci üdülőhely konferenciaközpontjában negyven ország vezetői és pénzügyi potentátjai keresik lázasan a gazdasági világválságból kivezető utat. A külsőségek ezúttal szerények lesznek, a rongyrázás elmarad, így semmi sem vonhatja el a politikusok és pénzemberek figyelmét az előttük tornyosuló feladatoktól.

A sztárparádé elmarad, se Claudia Schifferrel, se Angelina Jolie-val nem fényképezkedhetnek az idén a Davosba meghívott bankárok és politikusok. A középpontban sem a globalizáció és az éghajlatváltozás kihívásai szerepelnek, hanem a legfontosabb probléma: hogyan talál kiutat a világ az egyre szorongató gazdasági-pénzügyi válságból.

Klaus Schwab, Davos megálmodója és 1971 óta fő szervezője szerint ez nem is csoda, hiszen amióta a fórumot életre hívták, nem találhatták szembe magukat a résztvevők ekkora problémahalmazzal.
A résztvevők száma korábbi évekéhez hasonló marad, 2500-an töltötték ki a regisztrációs lapot a szerdán kezdődő eseményre. A kisváros utcáin azonban egy évvel ezelőtt sokkal nagyobb volt a felhajtás, akkor sokkal több vendéget szolgáltak ki a helyi éttermek és szuvenír árusok, mint most.

Érthető okokból nem lehet találkozni a tavalyi főszponzor reklámfelirataival sem. Az American International Group (AIG) 2008-ban még a világ leghatalmasabb biztosítótársaságaként járulhatott hozzá a tetemes rendezési költségekhez, ma már az amerikai állam jóindulatának - és több mint százmilliárd dolláros mentőcsomagjának - köszönheti, hogy egyáltalán létezik.

Helyettesét küldi maga helyett a kényes kérdések megválaszolása alól kibúvó Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója, aki 68 millió dolláros prémiumával a 2007-es év legjobban megfizetett Wall Street-i bankárának számított. Objektív okokból marad távol az eseménytől a Lehman Brothers. A bankház csődje
miatt a szokásos félmillió frankos támogatást is nélkülözni kényszerülnek a szervezők. Pedig nem is olyan régen Richard Fuld, egykori Lehman vezér világgazdaság helyzetét elemző lendületes előadása még a fórum egyik fénypontja volt - emlékeztet a The New York Times.

John Thain, a Merrill Lynch volt első embere más tészta: a Bank of America által tavaly ősszel megvásárolt és beolvasztott befektetési bank vezére visszamondta a meghívást, így előadni sem fog „A jövő bankja" című szekcióban, miután kiderült, hogy új kenyéradója a jövőben nem tart igényt a szolgálataira. Három év után először maradt távol Bono, az U2 zenekar frontembere, neves társadalmi aktivista, ám esetében prózai az ok: új albumán dolgozik éppen csapatával.

Politikusokból viszont nem lesz hiány. A helyszínen köszönthetik a kínai miniszterelnököt, Ven Csia-paót - emiatt egyébként számos ázsiai üzletember bojkottálja a tanácskozást -, Vlagyimir Putyin orosz kormányfőt, Angela Merkel német kancellárt, Gordon Brown brit miniszterelnököt. Két éve húsz, tavaly 27, az idén pedig már 40 ország vezetői próbálnak profitálni a fórumon elhangzottakból és a szakmai eszmecserékből.

Az igazi nagy durranást Barack Obama frissen beiktatott amerikai elnök fellépése jelentette volna, ám sem ő nem ér rá, sem a helyettesítésére kijelölt fehér házi gazdasági tanácsadók, Lawrence Summers és James Jones, így az Obama család egyik bizalmasának, Valerie Jarrettnek jutott a megtiszteltetés és a vele járó svájci repülőjegy.

A vállalati delegációk is szerényebbek lesznek. A tavaly még a világ legnagyobb bankjának számító Citigroup, amely a 45 milliárd dolláros állami támogatásnak köszönheti a létét, mindössze öt fős küldöttséget meneszt Davosba, s őket is csak a nélkülözhetetlen segítőik kísérik el. Partnerekre, a bank pénzén utaztatott vendégekre ezúttal nem telik.

A szaksajtó is szemmel láthatóan visszafogta magát. A tekintélyes német Focus magazin kiadója, a Burda most spórol. (Nem is keveset.) Nagyszabású partiján sikk volt jelen lenni, a vendégeket tavaly Naomi Campbell, tavalyelőtt pedig Claudia Schiffer szórakoztatta. Parti helyett most „digitális média konferenciát" szervez a Burda, amelynek „sztárvendége" Guido Westerwelle, a német szabad demokrata párt (FDP) vezetője lesz. „A látvány valóban nem ugyanaz, de tudomásul kell venni, hogy az idei Davos igazi sztárjai maguk a politikusok lesznek" - ismerte el az újságírói fanyalgásokra reagálva Marcel Reichart, a Burda ügyvezetője.

De nem csak ők, az igazi megmondó embereknek is sztároknak kijáró tisztelet dukál. Közéjük tartozik Nouriel Roubini, a New York University, illetve Robert Shiller, a Yale közgazdász professzora, akik a péntek esti díszvacsorán fejtik ki, miként lehetne váltót állítani a világgazdaság válság felé robogó vonatának útjába.

A helyiek és érzik a visszafogottságot. Bár a zürichi BB Heli helikopterkölcsönzőnél még mindig élénk a forgalom. Csakhogy a helikopterrel a fórum helyszínére utazók az eddigiektől eltérően nem a gyors kétmotoros helikoptert kérik 8500 dollárért, hanem, beérik az egymotorossal, amelynek bérlete ennek a felébe kerül. Igaz, a menetidő valamivel meghaladja a háromnegyed órát - tájékoztatta a The New York Times tudósítóját Marcus Baumann igazgató.

Angel Gurria, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára szerint csakúgy, mint a való világban, Davosban is a politikusoké lesz a főszerep az idén. „Davos kétségtelen előnye, hogy ha egy kicsivel is, de bölcsebben távozol, mint ahogy megérkeztél. S amikor azt látod, hogy mindenki éppen olyan zavarodottnak látszik, mint amilyennek te érzed magad, máris jobb lesz a hangulatod" - állítja saját tapasztalataira hivatkozva a főtitkár. Úgy véli, most Davos visszatérhet a kályhához, azaz a tanácskozás valóban a globális fejlődést szolgálja - ahogy az a mottójában is szerepel.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.