A magyar kormány arról tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy a paksi atomerőmű-beruházás nem tartalmaz állami támogatást - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a heti kormánytájékoztatón. Miután tavaly év elején a magyar és az orosz kabinet kormányközi szerződést kötött a paksi atomerőmű bővítésére - megfogalmazásuk szerint: kapacitásának fenntartására -, erről tájékoztatták az Európai Bizottságot is - szögezte le. Az EU az engedélyezéséhez több feltételt támasztott. Az egyik az volt, hogy a beruházás nem tartalmazhat versenytorzító állami támogatást. A magyar kormány mostani hivatalos közlését kilenc hónap egyeztetés előzte meg - közölte. (Kész csoda, hogy a láthatólag elemében lévő, a mintegy tíz perces mikrofonzavar alatt stand-uposokat megszégyenítő lazasággal poénkodó tárcavezető e tárgyban nem sütötte el a kihordás-születés-hasonlatot.)

E tárgyban mind a magyar kabinet, mind Brüsszel hozzáállását konstruktívnak ítélte, utóbbit annak fényében, hogy a paksi beruházás szerinte mindenben megegyezik a finn atomerőműével, amit az EU már elfogadott. Hozzáfűzte: a maga részéről megérti azokat a magyar és uniós zöldeket, akik magát az atomenergiát nem látnák szívesen a magyar energiatermelésben, de szerinte nekik választ kell adniuk arra, hogy akkor miből lesz olcsó áram és mi lesz az atomerőmű által több megyében biztosított foglalkoztatottsággal és ennek gazdaságélénkítő hatásával.

Lázár János szavai a valóság szemszögéből sarkalatos kiegészítésekre szorulnak. A megközelítés rendkívül fura annak fényében, hogy a paksi atomerőmű bővítésére a magyar állam vesz fel orosz hitelt és biztosítja azt az orosz Roszatom, illetve alvállalkozói számára. Tehát az állami finanszírozás tagadhatatlan. Ezek után csak az a kérdés, hogy az állami támogatás torzítja-e a paksi erőmű "versenyhelyzetét", vagyis ennek nyomán versenytársainál olcsóbb áramot lesz-e képes értékesíteni. E tárgyban a magyar kormány részéről az elmúlt év során feltűnő színeváltozásnak lehettünk tanúi. A tavalyi aláíráskor Lázár János maga bizonygatta, hogy a beruházásra nem szabat üzleti szempontból tekinteni, mert az egy államközi megállapodás. Azóta viszont - bizonyára nem függetlenül a kilenc hónapos egyeztetésektől - már úgy fogalmaznak, hogy a paksi atomerőmű az áramot normál piaci áron értékesítve igenis ki fogja termelni a hitelt. Leszámítva, hogy a jövőbeni piaci áramárak ismerete nélkül ilyen kijelentést vajmi nehéz felelősséggel tenni, számos gazdasági elemző kizártnak tartja ennek megalapozottságát.
Az atomenergiatermelés szakértők szerint csak ma számít a legolcsóbbnak, a szétszórt megújulóenergiás fejlesztések és az energiahatékonysági beruházások ára évente nagyságrendekkel zuhan, a hazai atomerőművel kapcsolatos költségek pedig már a becslés szintjén is exponenciális növekedést mutatnak: a kezdeti pár százmilliárd forint után ma már 6-8 ezer milliárd forintnál tartunk. Ennek kitermelése ma lehetetlennek tetszik, persze nem ideértve az ezzel kapcsolatban lehetőségként kínálkozó kreatív számviteli trükkök széles tárházát. De az atomenergiából termelt áram jövőbeni viszonylagos ára tekintetében a jövőre nézve így most legalábbis nem tehető magabiztos kijelentés.

A paksi beruházás és a finn bővítés számos különbséget mutat. Utóbbi mögött ugyanis magánvállalkozások állnak, az orosz fél tulajdonosként is részt kap a leendő blokkok működtetésében. Ennek folytán a hitelt se a finn állam, hanem a fejlesztésben orosz részről részt vevő Roszatom kapja az orosz kormánytól a beruházásra. A költségek kitermelésével kapcsolatos finn gazdasági számítások jóval megalapozottabbak a hazaiaknál.