Lázár ismét Brüsszelben

Arra számítunk, hogy a jövő hét közepén találkozik Brüsszelben Johannes Hahn regionális ügyekkel foglalkozó EU-biztos, és Lázár János államtitkár – mondta lapunknak Hahn szóvivője, Shirin Wheeler. Azt is hozzátette, remények szerint haladást érnek el a közös ügyekben, azaz az előző, 2007-2013-as költségvetési időszak, és a következő 2014-2020-as szakasz ügyeiben.

A találkozón nyilván szó esik arról, hogy az Európai Bizottság bár hivatalosan nem függesztette fel a Magyarországnak szánt kifizetéseket, egyelőre nem is utal pénzt, amíg nem kap részletes tájékoztatást a magyarországi uniós pénzek elosztásának intézményi átszervezése részleteiről.

Egyelőre ez a tájékoztatás még nem érkezett meg Brüsszelbe, de ha meg is érkezik, azt még a bizottság könyvvizsgálói ellenőrzik, akár a terepen, azaz Magyarországon is. Vagyis: még egy darabig biztosan nem kapunk pénz Brüsszelből (ez leginkább a költségvetésnek fáj, amely így tovább kénytelen előlegezni a pénzt a befogadott számlák után).

Az ügy kényes. Magyarország átalakította az uniós pályáztatási rendszert, és a teljesítések ellenőrzését végző közreműködő szervezeteket is a szaktárcákba olvasztották áprilistól. Ezek a szervezetek hagyják jóvá a már támogatást elnyert pályázóknak a kifizetéseket, ellenőrzik, hogy a vállalások megvalósultak-e, és miként fogadják be a számlákat. Az itt dolgozók szaktudásán múlik, hogy a támogatás céljának megfelel-e a pénzfelhasználás. Brüsszel e szervezeteket ezért kiemelten fontosnak tartja. De az átvétel azzal jár, hogy a munkatársak fizetése csökken, a hírek szerint sokan hagyják el ezért a szervezetet. Így sérülhet az ellenőrzés: Magyarországnak azt kell igazolnia, hogy nem fog.

Fontos volna megállapodni az aszfaltügyben is. A bizottság tavaly decemberben felfüggesztette a kifizetéseket a hét regionális és a közlekedési operatív program keretében történő útépítő projektekre, mondván: diszkriminatív előírni, hogy ötven kilométeren belülről kell hozni az útépítésekhez az aszfaltot.

A bizottság eddig azt várta a magyar féltől, hogy mutassa be azokat a szerződéseket, amelyek érintettek lehetnek, és érveljen amellett, hogy adott esetben az eljárás diszkriminatív volt-e. Úgy tudjuk, április végén megérkezett a budapesti összesítés Brüsszelbe, amit a bizottság szakemberei most elemeznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.