Lassult a francia gazdaság

A francia gazdaság az előzetesen bejelentett 0,4 százalék helyett 0,3 százalékkal bővült a harmadik negyedévben - derül ki a francia statisztikai hivatal, az Insee kedden nyilvánosságra hozott adataiból.

A második negyedévben 0,6 százalékos volt a GDP-növekedés üteme, szemben a novemberben ismertetett 0,7 százalékos számítással.A számok lefelé módosítását azzal magyarázta a hivatal, hogy a második negyedévben gyengébben teljesített a közúti fuvarozás, míg a harmadik negyedévben a szolgáltatási szektor és közösségi beruházások maradt el az előzetesen kalkulált szinttől.

A harmadik negyedévben Franciaország behozatala 3,9 százalékkal nőtt a kivitel 2,6 százalékos bővülése mellett. A lakossági fogyasztás 0,5 százalékkal, a kormányzaté 0,3 százalékkal növekedett.Az államadósság - maastrichti kritériumok szerint számított - GDP-arányos mértéke 81,5 százalékra csökkent a második negyedévi 82,9 százalékról. A mutatóban először volt csökkenés 2007 utolsó negyedéve óta. Akkor 63,8 százalék volt az adósság.

Az Insee előrejelzése szerint a francia GDP az év utolsó negyedévében 0,5, 2011 első két negyedévében rendre 0,3 és 0,4 százalékkal nőhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.