Lassul az agrár-árcsökkenés

Lelassult a mezőgazdasági termelői árak csökkenése májusban: már csak 0,6 százalékkal alacsonyabb a szint, mint az előző év azonos hónapjában. Áprilisban még 5,7 százalék volt visszaesés.

Az idén májusban a növényi termékek árszínvonala megközelítőleg változatlan volt, 0,1 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 1,6 százalékkal csökkent - áll a KSH legfrissebb jelentésében.

A január-május közti időszakban az agrártermékek termelőiár-szintje ugyancsak 0,6 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 0,5 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,5 százalékos csökkenéséből adódott.

A burgonya és a zöldségfélék termelői árai 11,1, illetve 13,6 százalékkal növekedtek, a paradicsom ára csak kissé, 0,4 százalékkal maradt el a tavalyi ártól, miközben a fejes káposzta ára 13,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A gyümölcsfélék 21,8 százalékkal olcsóbbak voltak mint egy évvel azelőtt, alapvetően a tárolt tavalyi étkezési alma áresése miatt.

A gabonafélék termelői ára 0,9 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten. A kukorica felvásárlási ára január óta magasabb, mint a búzáé, a tonnánkénti különbség májusban már 2.010 forint volt.
Az ipari növények májusi termelői ára 0,7 százalékkal csökkent az egy évvel azelőttihez képest, ezen belül az olajnövények ára 2,9 százalékkal volt alacsonyabb.

A vágóállatok termelői ára 2010 ötödik hónapjában 6,3 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva. Legnagyobb mértékben, 13,8 százalékkal a vágósertés ára esett vissza, a vágómarháé kisebb mértékben, 4,1 százalékkal csökkent. A vágóbaromfi ára ugyanakkor 0,9 százalékkal haladta meg a tavaly májusit.

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009. májusában 21,5 százalékkal csökkent az előző év (2008) azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 26,8 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 4,3 százalékkal esett vissza

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.