Lassul a kínai feldolgozóipar

Csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítménye, méghozzá fél ponttal, igaz csak éven belül, az előző hónaphoz viszonyítva. Az áprilisi adatok alapján sokan fellélegezhetnek.

Világgazdasági elemzők szerint az áprilisi csökkenés azon kormányzati intézkedéseknek is betudható, amelyekkel Peking befolyásolni kívánja a gazdasági folyamatokat, annak érdekében, hogy az egyébként szédületes tempójú gazdaság ne "pörögjön túl". Ez esetben ugyanis fennáll a buborék-effektus veszélye.

A feldolgozóipari beszerzési menedzser index 52,9 pontra csökkent a márciusi 53,4 pontról. A szakértők az adatok közlését megelőzően 54 pontra számítottak. Áprilisban már a 26. egymást követő hónapban állt 50 pont felett ez a mutató.

Ennél is fontosabb jel, hogy az alindexek közül a megrendeléseket mutató adat nyolc hónapja legalacsonyabb szintre, 53,8 pontra csökkent, miközben márciusban még 55,2 volt ez az érték. Az exportmegrendelések esetében is visszaesés mutatkozik: a márciusi 52,5 pont után 51,3 pontra süllyedt az érték.

2011 első negyedévében a kínai hazai össztermék (GDP) növekedése 9,7 százalék volt. A Reuters elemzői idén 9,5 százalékos növekedésre számítanak, tavaly 10,3 százalék volt a növekedés Kínában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.