Lassul az építőipar, fogynak a megrendelések

Valószínűleg idei utolsó két számjegyű növekedését produkálta a hazai építőipar, amely 10,8 százalékkal termelt többet a tavaly áprilisinál a Központi Statisztikai Hivatal friss kimutatása szerint.
Az uniós támogatással rohamtempóban készülő beruházások tartják még mindig mozgásban a hazai építőipart. Jellemző, hogy áprilisban termelése az épületek építményfőcsoportban 4,3, az egyéb építményekében 16,3 százalékkal nőtt. Utóbbiak közé sorolják az infrastrukturális fejlesztéseket, például a budai fonódó villamosberuházást vagy a Széll Kálmán (Moszkva) tér átépítésé

A lassulást az is jelzi, hogy áprilisban az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanappal kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,2 százalékkal csökkent, jóllehet időjárási tényezők ezt nem magyarázhatják.

Továbbra is az útépítési, vasút-felújítási munkák, valamint a közműfejlesztések dominálnak az építőiparon belül, a lakásépítéseknél megpendített áttörés volumenében még elhanyagolható, talán az új szocpol rendszer július bevezetése lendíthet majd a helyzeten.

Márciushoz képest az épületek építése ágazat termelése 3,8 százalékkal esett vissza, a speciális építményekénél viszont 13,3 százalékos plusz mutattak ki. Az M4 autópálya építésének homályos kormányzati indoklással történt lefújása is meglátszik a statisztikai adaton.

A legaggasztóbb adat azonban a megrendeléseknél mutatkozik: az új szerződések elmúlt hónapokban tapasztalt visszaesése következtében az építőipari vállalkozások 2015. április végi szerződésállományának volumene 38,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 17,7, az egyéb építményeké 42,5 százalékkal volt kisebb a KSH beszámolója szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.