Lassul a beruházási tempó

A tavaszi országgyűlési választásokra időzített gyáravatók, óvoda- és szennyvíztelep-átadások dömpingje miatt a hazai beruházások szintje történelmi magasságokba emelkedett, azóta viszont szökik a levegő a luftballonból.

Az első negyedévben még 22,6 százalékkal bővült éves összevetésben a beruházások volumene, ez a másodikban 21,2 százalékra mérséklődött, míg most 16,3 százalékos pluszt mutatott ki a harmadik negyedévre a Központi Statisztikai Hivatal. Ez még mindig robusztus fejlődésnek tekinthető nemzetközi összehasonlításban, igaz, a fejlesztések terén a válság idején akkora deficitet halmozott fel az ország, amelynek a ledolgozása – a két számjegyű adatok dacára – máig nem történt meg.

A beruházásoknál szokásosan az uniós társfinanszírozású projektek viszik a prímet, a tavaly zárult régi és az idén kezdődött új EU-s költségvetési ciklus fordulóján az utolsó pillanatban lehívott brüsszeli támogatásokat felhasználó projektek lendítettek a statisztikán. A kérdés az, hogy a kifutó és a még el nem fogadott, már az új brüsszeli büdzséből fedezett friss programok közötti átmeneti időszak mennyire nyúlik el, s ezalatt a versenyszféra beruházásai mennyiben tudják pótolni a kieső uniós forrásokat.

A tapasztalatok szerint ilyenkor ugyanis törvényszerű a visszaesés a beruházások terén. Idehaza a nagy autóipari fejlesztések, a kecskeméti Mercedes és a Győri Audi léptékű eurómilliárdos nagyberuházások kora egyelőre lejárt, ezekhez mérhető új fejlesztés a fasorban sincs. (Paksról egyelőre nem érdemes beszélni.) Nem véletlen, hogy a kormány külföldi befektetőkereső körútra indult, éppen dél-koreai Orbán-viziten próbálnak új projekteket lekötni.

Ami a konkrét számokat illeti, 2014 III. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások 16,3 százalékkal nőttek az előző év azonos negyedéhez viszonyítva. A nemzetgazdasági ágak döntő többségében bővülés következett be. A beruházások teljesítményértéke folyó áron 1352 milliárd forint volt – írja a KSH. A beruházási tevékenység III. negyedévi 16,3 százalékos növekedésén belül a gép- és berendezés-beruházások 22,2, az építési beruházások 12,2 százalékkal emelkedtek.

A növekedéshez elsősorban a nagy súlyú szállítás, raktározás ág beruházásainak 33,5 százalékos volumenbővülése járult hozzá. Az ágazaton belül főként a vasút-, közút- és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok fejlesztése, a járműparkok korszerűsítése jelentős. A beruházások közel egyharmadát adó feldolgozóiparban mért 10,8 százalékos növekedés elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódó beszállítói iparágak – gumi, műanyag termék gyártása, számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása – fejlesztéseinek eredménye.

Számottevő a beruházás volumenbővülése még az élelmiszeripar, valamint a vegyi anyag, termék gyártása területén is. A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás beruházási teljesítménye emelkedett a legnagyobb mértékben (51,3 százalék). A növekedéshez elsősorban a középületek felújítása, közparkok építése, a katasztrófavédelmi és rendvédelmi fejlesztések járultak hozzá.

A víztisztítási és csatornázási projektek eredményeként a beruházási volumen 50,7 százalékkal nőtt a vízellátás, szennyvízgyűjtés és hulladékgazdálkodás területén. Jelentősen bővültek a beruházások a művészet, szórakoztatás, szabadidő (37,4 százalék) és az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (37,3 százalék) nemzetgazdasági ágakban, ami egyedi nagy beruházások eredménye. Nőtt még a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (37,1 százalék), a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (21,8 százalék), az építőipar (19,9 százalék) és a kereskedelem (8,4 százalék) beruházási teljesítménye.

Csökkentek a beruházások a pénzügyi, biztosítási tevékenység (25,2 százalék), az energiaipar (5,1 százalék), a mezőgazdaság (3,5 százalék), valamint az ingatlanügyletek (0,7 százalék) nemzetgazdasági ágakban.

Az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 2014 III. negyedévében a beruházások 0,8 százalékkal nőttek. 2014 I–III. negyedévében 3387 milliárd forintot költöttek beruházásra, összehasonlító áron 19,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.