Lassú kilábalásra számítanak

Az idén 2,5 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság a Quaestor csoport legfrissebb előrejelzése szerint, de a kormányzat által megcélzott három százalékos GDP-bővülés szerintük egyelőre elérhetetlennek látszik.

Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője szerint az exportvezérelt magyar gazdaság az első negyedévben jól teljesített. Erre utal a 2,4 százalékos bővülés. Ugyanakkor a GDP egyik fontos összetevője, a belső fogyasztás csak nem akar érdemben elmozdulni a holtpontról.

Vény nélkül kapható gyógyszerek egy Drogerie Marktban. A belső kereslet felpörgetése lehetne az orvosság
A Drogerie Markt (dm) egyik fővárosi üzletében tegnap megkezdte a vény nélkül kapható gyógyszerek (OTC) árusítását. Így az év végéig megkétszereződhet az OTC-elárusítóhelyek száma. A dm az év végéig teljes hazai hálózatában, mind a 203 üzletében kiép

Ebben a lakosság megfontoltsága, eladósodottsága és krónikus bizalomhiánya egyaránt nagy szerepet játszik. Az első két hónap 0,4 százalékos fogyasztásnövekedése nem húzza ki a gazdaság szekerét a kátyúból, ezen a magánnyugdíjpénztári reálhozamok kifizetése és azonnali elköltése talán segíthet.

A lakosság egyelőre még a hitelfelvételtől is irtózik. Ez közrejátszik a gyenge fogyasztási adatokban. Persze a bankok oldaláról nézve is nehéz a helyzet, mivel a hitelbírálati követelmények szigorítása után nehezen adnak csak kölcsönt.

A kormány kommunikációjával erősíti befektetői bizalmat. Ennek egyik örvendetes következménye, hogy a külföldiek kezében lévő állampapírállomány a 2007-2008 eleji csúcsokat idézi, ami egyértelműen jó jel – vélekedett Háda Bálint. Ugyancsak fontos, hogy a kormány szigorú költségvetési politikát folytat, lándzsát tört az államadósság csökkentése mellett. Ráadásul a költségvetési kiigazítást nem adóemelésekből, hanem a kiadások csökkentésével akarja elérni.

Negatívum viszont a magas munkanélküliség. A 11 százalék körüli ráta csökkenése fáziskéséssel követi majd a gazdaság fejlődését. Ebben 2013 elején következhet be markáns javulás. Az inflációt tekintve a régióban csak Románia előz meg minket. Igaz, a pénzromlás üteme messze nem akkora, hogy az egy esetleges alapkamatemeléshez vezessen. A csökkentésnek szintén nincsenek meg a feltételei.

Ami a tőzsdei folyamatokat illeti, itthon továbbra is csak a nagy papírokkal érdemes kereskedni – állítja a vezető elemző. Az év eleje óta eltelt időszakban a hazai részvénypiac forgalma jelentősen csökkent a tavalyi év azonos időszakához mérve. Ennek a negatív folyamatnak több oka is van. Az egyik, talán legjelentősebb okként a magánnyugdíjpénztárak kivonulását lehet megjelölni.

A befektetői érdeklődés hiánya által okozott alacsony forgalom a következő hónapokban is fennmaradhat, mely növeli a hazai részvények likviditási kockázatát. A négy blue chip összesített vállalati profitja már harmadik negyedéve folyamatos emelkedést mutat, de a BUX-index nem tudta követni a tendenciát.

A Quaestor szerint a hazai piacon a likviditási kockázat miatt a négy nagy papírral (OTP, MOL, Richter, MTelekom) célszerű kereskedni, és a pozíciók hosszabb tartása helyett a gyorsabb profitrealizálásokra érdemes törekedni. A MOL idén a BÉT legjobb befektetése lehet, amennyiben a működési környezet legalább olyan kedvezően alakul, ahogy azt az első negyedévben tette. Az Egisből válhatna újra a másik növekedési sikersztori a pesti tőzsde parkettjén. Azonban valószínű, hogy ezt a várható kormányzati intézkedések meg fogják törni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.