Lassú magyar kilábalás
A rendkívüli amerikai tél és az ukrajnai események hatásai átmenetinek ígérkeznek, de a világgazdaság idén a vártnál lassabban – vásárlóerő-paritáson számítva –, idén 3,4, jövőre négy százalékkal bővülhet. Igaz, jövőre, s 2016-ban rákapcsolhat. Ez a kedvező fejlemény húzhatja magával a Világbank friss prognózisa szerint a magyar gazdaságot is, amely a 2012-es nagy visszaesés és a tavalyi 1,1 százalékos növekedés után idén 2,4, a következő két évben pedig 2,5-2,5 százalékkal bővülhet. Valamivel gyorsabban, mint ahogy azt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrevetítette a negyedik cikkely által megkövetelt konzultációk után kiadott minapi elemzéseiben. A valutaalap úgy számítja, hogy ebben az esztendőben kétszázalékos, aztán 2019-ig évi 1,7 százalékos ütemet diktálhat a magyar gazdaság.
Azonban az IMF-nek a világgazdasági kilátásokat bemutató tavaszi anyagából és most a Világbank elemzéséből is az derül ki, hogy a magyar gazdaság szerény iramú növekedési pályára áll ugyan, de lemarad a közvetlen régiós versenyben. Románia három százalék körüli átlagot futhat a 2014–16-os időszakban, Csehország két százalékról 2,9-re, Lengyelország 3,3-ról 3,8-ra, Szlovákia 2,2-ről 3,4 százalékra gyorsít.
A feltörekvő európai és közép-ázsiai gazdaságokat egy csoportban szemlélő Világbank azt sugallja, hogy az élénkülő eurózóna keresletet támaszthat a térség termékei iránt, de minél keletebbre haladunk, annál nagyobb a kockázata annak, hogy az orosz–ukrán viszály kedvezőtlen hatásai érvényesülnek.
A magyar gazdaságot külön nem veszi górcső alá a washingtoni intézmény, inkább az általános jellemzőket gyűjti egybe. Románia és Magyarország esetében például a nyugat-európai környezet serkenti a gazdaságot, s ennek kedvező hatásai érzékelhetőek a munkaerőpiacon és a belső kereslet alakulásában is. Az alacsony infláció pedig lehetővé teszi a jegybankok számára, hogy támogató kamatpolitikát folytassanak.
Bár a Világbank azt feltételezi, hogy az orosz–ukrán feszültség nem fokozódik tovább, megvizsgálja, mit okozna, ha a teljes orosz gázszállítás leállna. Magyarország és Lengyelország számára például a nemzeti össztermék (GDP) 1,4, illetve 0,4 százalékával többe kerülne, ha más forrásból kellene pótolni ezt a tetemes mennyiséget.
Magyarország és Lengyelország esetében egyrészről örvendetes fejlemény, hogy az Európai Központi Bank (EKB) élénkítő intézkedésekkel támogatja a gazdaságokat, de felmerül a veszélye ugyanakkor annak is, hogy az euró gyengül, s a svájci frank erősödik, ami a devizahitelesek terheit tovább növelheti.
Kitér arra is a Világbank, hogy a jegybanki politikák fokozatos szigorítása nehéz próba elé állíthatja azokat az országokat, amelyek finanszírozási igénye nagy, s ehhez képest devizatartaléka korlátozott. Idesorolódik Magyarország is, ahol egyébként a nemzeti valutában kibocsátott államkötvények tulajdonosai között 2007–13 között erőteljesen emelkedett a külföldiek aránya.
A világgazdasági kockázatok inkább középtávúak immár a Világbank értékelése szerint, és leginkább a költségvetési politikák fenntarthatóságából fakadnak. Az eurózónában érdemi veszély az infláció további csökkenése, ami megnehezítheti az államadóssági ráták mérséklését. Az Egyesült Államokban a nagyon alacsony kamat egyes piacokat túlélénkít, s ha nem változik a jegybanki magatartás, akkor olyan feszültségek halmozódhatnak fel, mint amilyenek a felszínre jutottak a pénzügyi válság kirobbanásakor.
Nagyjából hasonlóan látja az IMF is, amelynek vezérigazgatója montreali beszédében úgy vélte: a fejlett régiók fellendülését a túl alacsony infláció veszélyezteti, miközben piaci kilengések fenyegetik a feltörekvő piacokat, ha az amerikai jegybank normalizálja politikáját. 3,6 és 3,9 százalékot említett. Christine Lagarde szerint további vészhelyzetek keletkezhetnek, ha a geopolitikai feszültségek eszkalálódnak.
Az EKB törekvéseit és további lazítási elkötelezettségét támogatja az IMF, de a brüsszeli gazdasági fórumon az eurózóna labirintusszerű szabályrendszerének az egyszerűsítését is sürgette kedden Moghadam Reza, az európai ügyek igazgatója. Emlékeztetett rá, hogy annak idején azért állapították meg a GDP három százalékában a költségvetési hiány felső határát, mert évi ötszázalékos nominális növekedés mellett hatvan százalékon akarták stabilizálni az államadósság arányát. Csakhogy jelenleg nincs ekkora növekedés az eurózónában, az államadósság pedig inkább a GDP száz százalékán rögzül.
Ésszerűbb lenne fő szabályként az államadósság arányának alakulását meghatározni fiskális horgonyként, s célként a strukturális költségvetési egyenleget hozzárendelni. Az egyszerűbb szabályok betartatása sem könnyű feladat, de érdemes a rendszert e tekintetben is átgondolni. Végül, de nem mellékesen felhívta a figyelmet arra is az IMF illetékes igazgatója, hogy Európában nagyon alacsony az állami beruházások aránya, s ez is növekedéskorlátozó tényező. A megoldás az uniós finanszírozás bővítése lenne, nem pedig a nemzeti büdzsék „mentesítése” az ilyen beruházások költségvetési beszámítása alól.
