Lassan zárja el a csapot a Fed

Jövőre szinte biztosan be fogja fejezni a mennyiségi könnyítést az amerikai jegybank, de csak lassan, óvatosan zárják el a pénzcsapokat.

Fenntartja a pénzteremtési politika ütemét az amerikai jegybank (Fed), amelynek elnöke, Ben Bernanke azt mondta szerda este, a nyíltpiaci bizottság kétnapos üléséről kiadott közlemény után harminc perccel, hogy a legalább hétszázalékos munkanélküliségi ráta elérésekor záródhat le ez a politika, vagyis valamikor a jövő év közepe táján. De lassítani már az év vége felé lehet.

Sokan eleve azon töprengtek, hogy miután Barack Obama amerikai elnök egyértelművé tette, hogy Bernankét nem nevezi ki újra januártól, a Fed vezére szeretne hozzálátni a likviditásbővítő program szűkítéséhez még hivatali ideje alatt.

A döntéshozó testület semmiféle változást nem jelentett be a havi 85 milliárd dollárra rúgó programban, amelynek célja az, hogy az értékpapír-vásárlások révén élénkítsék a gazdaságot, s ezért alacsonyan tartsák a hosszú távú kamatokat. A New York-i tőzsdeindex, a Dow esni kezdett a csendes kereskedés közben, ahogy közzétették a Fed üléséről készült közleményt és a jegybanki vezetők előrejelzéseit.

A befektetők a számokból arra a következtetésre jutottak, hogy a Fed megágyaz a mennyiségi könnyítés néven elhíresült likviditásbővítő program szűkítésének, aminek nyomán a piaci kamatok és az állampapírok hozamának emelkedése várható, vagyis hosszabb távon minden átárazódik. Ennek nyilván lesznek hatásai a feltörekvő piacokra is, ahogy az elmúlt hetekben az jól érzékelhetővé vált. A közlemény közzététele után tartott sajtóértekezletén Bernanke úgy fogalmazott, hogy fokozatos lassítás után a jövő év közepén zárhatják le a programot, ha a gazdasági adatok sokasága ezt megengedi, s a munkanélküliség hét százalék körüli szintre süllyed a jelenlegi 7,6 százalékról. Vagyis nem lehet azt sem kijelenteni – tette hozzá –, hogy ez rögzített dátum volna.

Az előrejelzés szerint a gazdaság árnyalattal lassabban növekedhet idén és jövőre a márciusi prognózishoz képest, az ok részben a költségvetési megszorítás. Az iram legfeljebb 2,6 százalékot érhet el 2013-ban, és 3,4 százalékot 2014-ben, szemben a három hónappal ezelőtt becsült 2,8 és 3,5 százalékkal. De a munkanélküliség 7,2 , illetve 6,5 százalékra mehet le e két év végére, míg márciusban az előrejelzés alsó határa még 7,3 és 6,7 százalék volt. Érdemi változást tükröz viszont az inflációs adat, amely jóval a Fed kétszázalékos célkitűzése alatt marad, s a döntéshozók most úgy látják, hogy ebben az évben 0,8 és 1,2 százalék között mozoghat az ütem, három hónapja 1,3-1,7 százalékban gondolkodtak.

A közleményből elemzők azt a mondatot vették ki, amely arra utal, hogy a romlásra utaló kockázatok eltűnnek. Vagyis a helyzet javul. S bár a munkanélküliség még mindig túlzottan magas, a munkaerőpiacon is érzékelni a normalizálódás jeleit. A Fed eleve abból indult ki, hogy a mennyiségi könnyítést addig folytatja, amíg a munkaerőpiacon nem tapasztal érdemi javulást.

Ami a nulla százalék közelébe levitt alapkamatot illeti, addig marad érvényben, amíg a munkanélküliségi ráta nem esik 6,5 százalék alá, miközben az infláció nem emelkedik 2,5 százalék fölé, de utóbbi eshetőségre az előrejelzés nem mutat rá. Vagyis 2015-ben emelkedhet a kamat.

A szövegben meghúzódó kihívásokra reagált a hullámzó kereskedésbe kezdő piac, s a nyíltpiaci bizottság is. Tízen együtt voksoltak, de James Bullard azt hangoztatta, hogy az alacsony árindexben megbúvó deflációs veszély miatt bővíteni kéne a pénzteremtést, míg Esther George szerint a mennyiségi könnyítés hosszabb távon egyensúlyi problémákat okozhat, és növeli az inflációs veszélyt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.