Élesedő vita az építőipari csomagról
A kormány gyorsítási csomagja fontos lépés, azonban a megoldásnak csak részelemeit tartalmazza - mondta lapunknak Baráth Etele (MSZP). A politikus egyike azon képviselőknek, akik elkészítették azt a többpárti országgyűlési határozati javaslatot, amely az építőipart sújtó válság kezeléséhez szükséges lépéseket jelöli ki a kormány számára. Baráth szerint a kormány javaslata nem enyhít a cégek hitelhez jutási nehézségein, nem ad megoldást a fedezetek, garanciák kérdésére, és nem tompítja az állami megrendelők és a kivitelezők közötti feszültségeket.
Az országgyűlési határozat előterjesztői úgy gondolják, a kormány csomagja ugyan utal arra, hogy fel kell lendíteni az uniós pénzek felhasználását, ám nem kellően kidolgozott a javaslat. Az eljárás hosszadalmas, ami hátráltatja a közvetlen válságkezelést, és nem generál elegendő megrendelést a piacon. Szerintük a pályáztatás valamennyi szakaszát tovább kellene rövidíteni, beleértve a fellebbezési és a döntési folyamatokat. Magyarországon léteznek olyan jelentős beruházó cégek, amelyek 2-3 ezreléknyi jutalékért gyorsan és megbízhatóan mondanák meg egy-egy fejlesztésről, hogy az kivitelezhető-e, és ha igen, akkor annyi pénzből és idő alatt, ami a pályázati dokumentációban szerepel. Ez a döntőbizottságok munkáját segítené, és felpörgetné a megrendeléseket.
Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára szerint a kormány gyorsító csomagja választ ad a határozati javaslatban megnevezett feladatok többségére. Szerinte a kormány mindent megtesz a folyamatok gördülékenyebbé tételéért, ám azt is látni kell, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek a támogatási szerződések megkötéséig van ráhatása az ügyre, attól kezdve főként a projektgazdáktól függ, mikor milyen ütemben kéri a kivitelezési munkálatokat.
A kritikusok szerint a gyorsítócsomag nem érinti a jó teljesítési garanciák kérdését sem. Ebben az esetben arról van szó, hogy a megrendelők a kivitelezési munkák értékének 10-20 százalékát visszatartják arra az esetre, ha nem elégedettek a végeredménnyel, vagy ha javításokat kell végezni. Az országgyűlési határozati javaslat szerint az uniós pénzből megvalósuló fejlesztéseknél ezt a mértéket 2-5 százalékra kellene levinni. A tapasztalatok szerint 100 esetből három alkalommal van szükség ezekre a pénzekre, azaz miközben egy-egy nagyobb munkánál akár több tízmilliárdokat is lekötnek erre a célra, az építőcégek likviditási gondokkal küszködnek. A pártok szerint az is kiút lenne, ha a folyamatba bevonnának egy garanciaszervezetet vagy egy biztosítót, amely jótállna a felmerülő hibákért. Az ágazat szereplői ugyanis általában komoly forgótőkehiányról számolnak be, a cégek hitelhez sem tudnak hozzájutni, sokszor még akkor sem, ha 70-90 százalékos állami és magángaranciát tudnak bemutatni. Burány Sándor úgy véli, a gyorsítócsomag megalapoz egy olyan jogszabálynak, amelyben rögzíthetik a garanciák felső határát.
A Biztos Kéz program a kormány gyorsítócsomagjában és az országgyűlési határozati javaslatban is szerepel, azonban abban a formában, ahogyan a kormány elé került, nem oldja meg a lánctartozások felszámolását - szól az újabb kifogás. Az a probléma, hogy a fedezetkezelő szervezet csak a fővállalkozó és az ő közvetlen alvállalkozója között biztosítja a pénzek kifizetését, ám nem terjed ki a figyelme az alvállalkozó alvállalkozójára és a még alacsonyabb szintekre. Burány Sándor szerint viszont a fedezetkezelő az összes alvállalkozót kifizeti, akárhányadik is a sorban. Szerinte annak nincs jelentősége, hogy ki kivel áll szerződésben: aki benyújtja a számlát a fedezetkezelőhöz, annak fizetnek.
Vita tárgya az is, hogy miként rendezzék a jelenleginél gyorsabban azokat az eseteket, amikor az államnak vagy valamely közintézménynek van elszámolandó ügye egy céggel. A központi intézményeknek késedelmi kamatot kell fizetniük, ha nem utalják időben a pénzt, ám amíg annak a jogosságát bírósági úton érvényesíti egy vállalkozás, jó esetben is hónapok telnek el.
