Richter-kötvény: megtartanák a gyógyszercég csomagját

- A befektetők számára nem feltétlenül pozitív az üzenete annak a Parlament elé benyújtott törvénymódosítási javaslatnak, amely továbbra is állami kézben tartaná - többi között - a Richter 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomagját - mondta a Népszabadságnak Pintér András, a Budapest Alapkezelő részvénypiaci elemzője. Az elképzelés mindenesetre beleillik abba sorba, amelyben stratégiai fontosságú vállalatokká minősítenek cégeket (Mol, OTP), s ezzel az indokkal igyekeznek megvédeni azokat a felvásárlások ellen. Az említett két társaság közgyűlései az utóbbi időben szinte másról sem szóltak, mint arról, hogyan bástyázzák körbe magukat. Mindez még akkor is igaz, ha a Richter esetében komoly felvásárlási szándékokról nem lehetett hallani - tette hozzá.

MSZP-s képviselők egy csoportja kedden nyújtott be az Országgyűlésnek egy olyan törvénymódosító javaslatot, amely elfogadásával megszűnne a kisebbségi állami részesedések értékesítési kötelezettsége - írta a Napi Gazdaság. Az indítvány ráadásul külön megemlíti a Mol, illetve a Richter részvénycsomagját. A gyógyszergyár részvénypakettje alighanem azért kerülhetett a képviselők figyelmének középpontjába, mert 2004 szeptemberében az ÁPV Rt. (a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jogelődje) Richter-részvényekre átváltható, ötéves lejáratú kötvények kibocsátását vezényelte le. Ennek keretében úgy adta el a piaci ár felett 54 százalékkal, összesen 639 millió euróért az állam a Richter-csomagot, hogy azokat a kötvények lejáratakor, azaz idén szeptemberben kell csak átadnia. A gyógyszergyár esetében ezt az átváltást hivatott meggátolni a benyújtott módosító javaslat.

Az akkori kötvény-kibocsátási tájékoztató szerint ugyanakkor a magyar államnak 110,62 százalékon kell visszavásárolni lejáratkor a kötvényeket, már amennyiben a kötvénytulajdonosok azokat nem akarják Richter-részvényekre cserélni. Márpedig ez aligha lesz így. Ahhoz ugyanis, hogy azt a hozamot el tudják érni, amit az állami visszavásárlás biztosít, legalább 40-42 ezer forintos Richter-árfolyamra lenne szükség a lejáratkor. Tegnap viszont a gyógyszergyár papírjaira 29400 és 30200 forint között születtek üzletek. Mindez azt jelenti, hogy az állam így vagy úgy, de kénytelen lesz a zsebébe nyúlni. A visszavásárlási szint pedig azt jelenti, hogy 706,86 millió eurót kell majd az ügylet eredményeként kifizetni, a jelenlegi árfolyam mellett ez körülbelül 201,5 milliárd forintnyi kötelezettséget jelent.

Illés László, a Questor Zrt. elemzője szerint: "a kötvények - az egyszázalékos kamattal és a háromszázalékos hozammal - 2004-ben konzervatív befektetési politikát folytató befektetők számára nagyon korrekt ajánlatot jelentettek, a mostani eurókamatok mellett pedig ez különösen igaz". Azt figyelembe véve, hogy a kifizetésre az állam kezességet vállal, az tovább növeli az ügylet ázsióját - mondta. Arra viszont nem kívánt kitérni, hogy ez a befektetés egy "egyszerű" állampapír-üzlethez képest jobb vagy rosszabb eredményt hozhat a kötvénytulajdonosok számára. Mindkét elemző egyetértett abban, hogy az állam az ügylethez szükséges forrásokat IMF-hitelkeretből biztosítja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.