Magyar pokol jön a Williamsre a Forma 1-ben

Információnk szerint megszületett a megállapodás a Hell energiaital gyártója és a Forma-1-es Williams istálló között a többéves szponzori szerződésről. Ezzel a Candy Globe Magyarország Kft. lett az első magyar cég, amely hosszú távú támogatói szerződést kötött a száguldó cirkusz egyik csapatával. Úgy tudjuk, a cég nemcsak a hagyományos, az autó karosszériájára festett logóval száll majd harcba az aszfalt- és marketingversenypályán.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a magyar tulajdonú Candy Globe cégcsoport a jelenleg mind az egyéni, mind a csapat-világbajnoki pontversenyt vezető Brawn GP, valamint a Nico Rosberg- Kazuki Nakajima párossal felálló Williams csapattal is tárgyalt a szponzorációról. Volt esély a megállapodásra az idényt szponzor nélkül kezdő Brawn GP istállóval is, de az azóta sikert sikerre halmozó csapat iránt jócskán megélénkült az érdeklődés, és ez is szerepet játszhatott abban, hogy a Hell gyártója végül a gyengébben szereplő Williamsszel szerződött.

A Candy Globe Magyarország Kft.-t öt évvel ezelőtt alapították Neo-Oriental néven. A Hell nevű (magyarul pokolt jelentő), ördög logójú energiaitalát 16 országba (a többi között Franciaországba, Németországba, Izraelbe, Romániába, Szlovákiába) exportáló cégcsoport forgalma tavaly meghaladta a 15 milliárd forintot.

Tomas Grosch, a vállalat nemzetközi stratégiai igazgatója korábban lapunknak azt mondta: régi terve volt bejuttatni a Hellt a Forma-1 támogatói közé. Ehhez a gazdasági válság jó lehetőséget nyújtott, hiszen azzal, hogy tucatnyi szponzor távozott vagy jelentette be távozását, megnyíltak a kapuk a kisebb vállalkozások előtt. Grosch hozzátette: a cég a sorozat óriási reklámértékét kihasználva új piacokra is szeretne betörni.

A Williams csapatnak korántsem volt könnyű évkezdete. A története során hét egyéni és kilenc konstruktőri világbajnoki címet szerző csapatot sorra hagyták el meghatározó szponzorai. Többi között - a világgazdasági válságra hivatkozva - felmondta az együttműködést az istállóval a brazil olajtársaság, a Petrobras és a több cégén keresztül támogató izlandi Baugur Group.

A legnagyobb érvágást alighanem mégis a Royal Bank of Scotland távozása jelentette, amely tavalyi drámai veszteségei miatt száll ki a támogatók közül. Nagy nevekből azonban így sincs hiány, hiszen a Williams névadó szponzora jelenleg az AT & T, és az Allianz és a Philips is partnerei között van.

A pénzre azért is égető szükségük van, miután a csapat vezetője, Frank Williams az idei induláshoz szükséges "gyorssegélyért" cserébe állítólag ígéretet tett a Forma-1 első emberének, Bernie Ecclestone-nak, hogy 2012-ig szerepelteti csapatát a világbajnokságon.

Ennek az időszaknak a Williams a nyertese is lehet, mert éppen a kis csapatok érdekében és a költségek féken tartása miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) éppen a múlt héten jelentette be, hogy a Motorsport Világtanács jóváhagyását követően már a következő évben bevezeti választható lehetőségként az önkéntes költségvetési határt. E szerint akik vállalnák, hogy évente "csupán" 40 millió fontból gazdálkodnak, azok többet és szabadabban fejleszthetnének, azaz versenyképesebb autókat készíthetnének - már amennyiben ez a szándék nem bukik meg a Ferrari ellenállásán.

A Williams-Toyota autót vezető Nakajima az idei malajziai futamon. Ördöge lesz
A Williams-Toyota autót vezető Nakajima az idei malajziai futamon. Ördöge lesz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.