Álom marad az álomfizetés
Beának szerencséje volt első munkahelyével: a nyári gyakorlat után ott marasztalták, így az egyetemet levelezőn fejezte be. Különben aligha sikerült volna könnyedén elhelyezkednie a nem igazán elismert oklevelet adó vidéki egyetemi végzettséggel, még akkor sem, ha lejjebb adja fizetési igényeit. Erre egyébként a legtöbb pályakezdő valószínűleg rákényszerül, amikor szembesül a valósággal. A Hewitt Humán Tanácsadó cég az év első hónapjaiban húszezer fiatal diplomást, illetve végzős diákot kérdezett meg arról, milyen szempontok vezérlik őket a munkahelyválasztásban és milyen jövedelmet tartanak elfogadhatónak.
A minden munkatapasztalat híján lévők is havonta átlag nettó 145 ezer forintot várnak bankszámlájukra, ami nagyjából 250 ezer forint bruttó fizetésnek felel meg. A már pár hónap tapasztalattal rendelkezők tíz százalékkal magasabb öszszeget mondtak méltányosnak, míg a már legalább öt éve dolgozók nettó fizetési igénye nagyjából 240 ezer forint, ami félmilliót közelítő bruttó keresetet feltételez.
A Hewitt rendszeresen végzett javadalmazási felmérései ugyanakkor azt mutatják, hogy az egy és három év közötti munkatapasztalattal rendelkező fiatal diplomások havonta 180-250 ezer forint bruttóval számolhatnak, csak a legmenőbb szakmák esetében - mint a termékfejlesztő mérnök vagy a rendszergazda - közelítheti meg az összeg a 300 ezer forintot. Ahhoz, hogy a legrosszabbul fizetett fehérgallérosok - például könyvelők vagy ügyfélszolgálaton dolgozók - keresete elérje a havi 300 ezer bruttót, legalább öt év munkatapasztalat kell, míg a legjobban kereső szenior tervezőmérnökök vagy termékmenedzserek minimum fél évtizedes gyakorlattal már havi 600-650 ezer forint fizetést is elvárhatnak. A Központi Statisztikai Hivatal számai ennél kiábrándítóbb képet festenek: ezek szerint az év elején a szellemi foglalkozásúak átlagosan - a pályakezdőktől a több évtizedes gyakorlattal rendelkezőkig - 151 ezer forint nettó, illetve 263 ezer bruttó keresetre számíthattak. Malzenicky Erzsébet kutatásvezető szerint az igény és a realitás valószínűleg nem tér el ilyen mértékben: a fiatalok az álomösszeget határozzák meg, amiből aztán kénytelenek engedni.
A munkahely kiválasztásánál a legfontosabb, szinte minden felülíró szempont a fiatalok körében is az elérhető kereset, és a válsággal a stabilitás is felértékelődött. A karrier- vagy a szakmai fejlődés lehetőségét, a rugalmas munkafeltételeket a megkérdezettek negyede-ötöde tette a fontossági sorrend elejére. Lehet, ez is az oka annak, hogy meglehetősen hamar elérkezik az "igazság pillanata": egy-másfél év elteltével sokan érzik úgy, mást kaptak, mint amit vártak. Hiszen a viszonylag jó fizetés hamar megszokottá lesz, miközben a perspektíva hiánya kezd nyomasztóvá válni. Malzenicky Erzsébet úgy véli, az is gyors kiábránduláshoz vezethet, hogy a cégek is szívesen festenek magukról a valóságosnál hízelgőbb képet, nem csak az álláskeresők. Így nem csoda, hogy a kezdeti lelkesedés hamar szertefoszlik, és a vállalkozások háromnegyedénél a legnehezebb feladatok közt a tehetségek megtartását említik.
Ugyanazzal a végzettséggel is meglehetősen eltérőek a pályakezdők kereseti igényei, ami azt jelzi: a pályakezdők nagyjából tisztában vannak azzal, hogy megszerzett oklevelük mennyit ér. Így az elvárt jövedelmeket döntően nem az határozza meg, hogy valaki egyetemet vagy főiskolát végzett, hanem jóval inkább a diplomát kibocsátó intézmények helye a hallgatólagos piaci rangsorokban. Még egy érdekes összefüggés fedezhető fel a várt kereset és a képzőhely között: a borsos tandíjat felszámító intézményekből kikerülők fizetési igényei is jóval magasabbak. Így a Közép-európai Egyetem (CEU) diplomásai átlagban majd havi 400 ezer nettót, a Nemzetközi Üzleti Iskola (IBS) diákjai 300 ezer forintot jelöltek meg fizetési igényként. A felsőoktatási intézmények körében - az előbbiek mellett - a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem tartozik a legrangosabbak közé: diplomájukat átlagosan havi majd 300 ezer forint nettóra értékelik azok, az utóbbi pár évben ezekben az intézményekben végeztek. Ennél 20-25 ezer forinttal várnak alacsonyabb fizetést a Budapesti Műszaki Főiskola és a Budapesti Gazdasági Főiskola volt hallgatói. A legalacsonyabbra értékelt oklevelek pályakezdő tulajdonosai is havi 180-190 ezer forint nettó fizetéssel számolnak.
Az ország depressziós régióiban működő intézményekben végzettek közül viszonylag sokan mondták azt - a válaszadók tíz-tizenöt százaléka -, hogy volt alma materük közelében semmi pénzért nem vállalnának munkát, ugyanakkor Közép-Magyarországon, illetve a Nyugat-Dunántúlón az elvágyók aránya mindössze négy-öt százalék.
A külföldi munka a friss diplomások szemében jóval vonzóbbnak tűnik, mint azoknak, akik pár évet már ledolgoztak: a pályakezdők 56 százaléka menne el más országba hoszszabb vagy rövidebb ideig dolgozni, a tapasztalattal rendelkezőknél ez az arány 42 százalék. Érdekes, hogy a huzamosabb ideig külföldi munkavállalást tervezők aránya a két csoportban azonos, a megkérdezettek majd ötöde szívesen telepedne le három évnél is hoszszabb időre más országban.
A válság - a Hewitt felmérése szerint - a tapasztalt munkavállalók preferenciáit és magatartását is sajátos módon változatta meg. A dolgozók a korábbiaknál is jobban értékelik az álláshely biztonságát, ugyanakkor egyre kevésbé érzik saját magukat elkötelezettnek munkaadójuk iránt. Az ellentmondást a kutatás vezetője, Malzenicky Erzsébet azzal magyarázta, hogy a magánéleti gondok mind nyomasztóbbá válnak, és az embereknek kevesebb erejük és figyelmük jut a munkaadó igényeire. Éppen ezért hibás magatartás az, ha a vezető erre úgy reagál: "menjen aki nem elég lojális". Éppen most kellene nagyvonalú gesztusokat tenni. Megfélemlített, motiválatlan emberekkel ugyanis egy cég a válságból még akkor sem nagyon tud kilábalni, amikor az élénkülés megkezdődik.
