Újabb gázválság a magyar határon

Az ukrán rendszerirányító tegnap csökkentette a Magyarországra irányuló gázszállításokat. A papírmunkával januárhoz hasonlóan ismét nem nagyon bíbelődtek. A háttérben az Emfesz Kft. körüli orosz-ukrán alkudozás állhat. Ennek ismét a magyar fogyasztó ihatja meg a levét, bár az ellátás biztosított.

Tegnap délután két óra körül az ukrán rendszerirányító csökkentette a Magyarországra irányuló gázszállításokat. Ez elsősorban nyomásmérséklődésben jelentkezett. Így kezdődött a januári gázkrízis is, a helyzet azonban attól több tekintetben gyökeresen eltér. A Magyarországra érkező mennyiség a meleg miatt a januárinak csak mintegy hatoda. Így a hazai ellátás sem inoghat meg egykönnyen.

A háttérben szakértők a januári orosz-ukrán gázvita egyik máig lezáratlan pontját sejtik. Ennek az ügynek a sakkhúzásai azonban már nem az összes, orosz gázt fogyasztó országot, csupán a magyar fogyasztókat érinthetik hátrányosan. Mindenki tényként kezeli ugyanis, hogy az ügy hátterében az egyetlen "alternatív" magyarországi lakossági gázszolgáltatást végző Emfesz Kft. körüli viták állnak. E cég beszállítója a svájci bejegyzésű, Ukrajnában tevékenykedő Rosukrenergo (RUE). A RUE felerészt az orosz szállításokat végző Gazpromé, felerészt az Emfeszt teljesen birtokló ukrán Dmitrij Firtasé. A januári orosz-ukrán gázvita lezárásaként Vlagyimir Putyin orosz és Julija Timosenko ukrán miniszterelnök egyebek között abban állapodott meg, hogy a RUE-t kiiktatják a kereskedelmi láncolatból.

Arról viszont, hogy mi legyen a RUE fő vevőjével, az Emfesszel, nem esett szó. A kérdésről az ipari fogyasztói révén a magyar gázforgalom immár ötödét képviselő Emfesz ügyvezetője, Góczi István mindmáig rendre megnyugtató nyilatkozatokat tett közzé. Sokszor hangsúlyozta: folynak a tárgyalások, de abban biztos, hogy a Gazprom egy felerészben általa birtokolt társaság (azaz a RUE) szállítási kötelezettségeiért jótáll.

A jelek azonban erre rácáfolni látszanak. Az elmúlt hónapokban az orosz cég egyszer sem állt egyértelműen a RUE mögé, így ukrán felek - immár érezhetően orosz hátszéllel - azt is kétségbe vonták, hogy a RUE-nek lenne betárolt gáza Ukrajnában. A RUE viszont máig úgy értelmezi, hogy rendelkezik bizonyos mennyiségű gáz felett Ukrajnában, amit az Emfesznek le is szállít az ukrán-magyar határra. Az ukrán rendszerirányító eddig ennek szellemében cselekedett, és Magyarországra az Emfesz által kért mennyiséget is "átnyomta". Ám a Gazprom a hírek szerint már január eleje óta úgy értelmezi: az Emfesz lényegében "kilopja" a magyar határon a gázt a rendszerből, mivel a Gazpromnak ennyivel kell többet táplálnia az ukrán hálózatba úgy, hogy azt senki nem fizeti ki számára. Ugyanakkor orosz körök nem rejtették véka alá, hogy a Gazprom álláspontja jelentősen enyhülne, ha Dmitrij Firtastól megvehetné az Emfeszt. Így a mostani helyzet alighanem kizárólag arra vezethető vissza, hogy Dmitrij Firtas és a Gazprom nem tudott megegyezni az Emfesz vételárában.

A feszültségről több hónapja a magyar kormány is tud. A Magyar Energia Hivatalnál ez ügyben hivatalos vizsgálat zajlik, de még nem telt le a számukra rendelkezésre álló 90 nap, így még nem jutottak eredményre.

A vitás felek azonban a jelek szerint nem kívánják megvárni a MEH határozatát. Az ukrán állami rendszerirányító tegnap azt közölte magyar partnerével, a Mol-tulajdonú Földgázszállító (FGSZ) Zrt.-vel, hogy csak a Gazprom-export vevői számára ad át gázt - erősítette meg információnkat Zsuga János, az FGSZ vezérigazgatója. Ez ügyben folynak az egyeztetések - tette hozzá. Más forrásból úgy tudjuk, ez azt jelenti: az FGSZ számára ez így nem értelmezhető, mivel a cég hivatalosan nem tudja, kik a Gazpromexport magyarországi partnerei. Habár szakértők szerint az ukránok lényegében csak az Emfesz kiszolgálását szüntetnék meg, a másik fél bizonyára nem véletlenül nem nevezte néven a kizárandó felet. Ez a helyzet magyarországi orvoslását illetően fontos, mivel ilyen esetben nem lehet automatikusan csak az Emfesz számára megszüntetni a gáztovábbítást. Megoldást azonban mihamarabb találni kell - valószínűleg a MEH-nél is kissé gyorsítani szükséges -, mivel információnk szerint délután az FGSZ a nyomás helyreállítása érdekében az ukrán mérsékléssel arányosan csökkentette a továbbítást Magyarország belseje felé. Ez azonban egyelőre oly kis mennyiség, hogy a napi egyensúlyban semmiféle zavart nem okoz. Hosszabb távon viszont akár az Emfesz ügyfelei, akár mások számára is egyéb forrásból kell biztosítani az igényeket. (Ilyen igényszint mellett a januárihoz hasonló korlátozások szakértők szerint kizárhatók.)

Góczi István a nyomáscsökkenést tegnap lapunknak megerősítette, de leszögezte: az Emfesz át tudta venni a számára szükséges teljes mennyiséget. A mai nap tekintetében viszont ebben már nem volt biztos. Az Emfesznek a RUE arról nyilatkozott, hogy számára a szükséges gázt leszállította az ukrán-magyar határra. Az ukrán rendszerirányító azonban az Emfesz felé "hallgat". Ugyanezt teszi a Gazprom is. Mindazonáltal Góczi István határozott meggyőződése, hogy a csökkentés mögött nem a Gazprom, hanem ukrán belső körök állhatnak.

Az Emfesz ügyvezetője jelen helyzetben határozottan visszautasítaná, ha a magyar rendszerirányító a lecsökkentett mennyiségből csak az Emfesz számára nem továbbítana gázt. Úgy véli: ezekre a tisztázatlan helyzetekre van az ország stratégiai gáztartaléka. (Ennek napi kitárolási kapacitása nagyjából közelíti az Emfesz-igényeket.) A másik megoldás, hogy az ukrán határon lecsökkent menynyiséget arányosan elosztják a hazai vevők között. Góczi István leszögezte: az Emfesz saját magyarországi gáztartalékai még néhány napra elegendőek.

Más magyar szakértők is megerősítették, az Emfesz érvelése megfelelhet a hazai szabályoknak. Egy arányos csökkentés leginkább természetesen a lakosság, a közintézmények és az ipar egy része számára gázt átvevő E.ON Földgázt érintené. Kutas István szóvivő tegnap annyit szögezett le, hogy a cég megkapta az általa igényelt mennyiséget.

Hónig Péter energiaügyi miniszter megkeresésünkre úgy nyilatkozott: tud a vitáról, de nincs ellátási probléma, így az ügy az energiahivatalhoz tartozik. A hivatalnál tegnap senkit nem értünk el.

A Gazprom a kulisszák mögött azzal fenyeget: ha nem szűnik meg az "illegális vételezés", teljesen elzárhatják a Magyarországra irányuló gázcsapot.

Az összes tároló kapacitást lekötötték

Az E.ON Földgáz Storage Zrt. öt tárolójának összes, 3,7 milliárd köbméter földgázkapacitását lekötötték az idei télre. Jászberényi Zoltán vezérigazgató szerint jól látszik a gázpiac liberalizációjának hatása a készletek használatában: a cégek a kereskedelmi érdekeiknek megfelelően eltérő időpontokban kezdik a betárolást és fejezik be a kitárolást. Ez azt jelenti, hogy a megszokott gyakorlattal ellentétben a tárolók nem egyszerre állnak át be- és kitárolásra. Ehhez a cég kellő rugalmasságot biztosít - jegyezte meg a vezérigazgató. (MTI)

Magyar gázfogadó állomás az ukrán határnál
Magyar gázfogadó állomás az ukrán határnál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.