Nyomozás a Megyeri híd-ügyben

Mégis lesz nyomozás a Megyeri híd körül kipattant botrányban. Bár korábban - más-más indokkal - a BRFK, majd a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnoksága egyaránt elutasította, hogy eljárást indítson a Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezet-gyártó Zrt. ki nem fizetett kisvállalkozóinak ügyében, a Fővárosi Főügyészség április 15-én kelt határozatában úgy döntött: a BRFK-nak mégis nyomoznia kell. A döntés a Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda panasza nyomán született.

Magyar György lapunknak elmondta, hogy 24 kisvállalkozó képviseletében tett feljelentést az év elején a BRFK-n csalás gyanújával, miután a hídépítésen munkájukat hibátlanul elvégző alvállalkozók hiába várták a pénzüket. Több cég csődbe ment, nem egy vállalkozónak már a házát is elárverezték.

Megyeri híd
Megyeri híd

A BRFK azonban március másodikán elutasította a vállalkozók feljelentését, azzal, hogy nem történt csalás. Nem zárta ki azonban a rendőrség a csődbűntett lehetőségét, ezért a feljelentést továbbküldte a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnokságára, ahol a feljelentéskiegészítést követően sem rendeltek el nyomozást. A vámosok azzal érveltek, hogy csődbűntettről csak azután beszélhetnénk, ha már megindult volna a felszámolási eljárás a Ganz ellen.

Bár az akkori adatok szerint 32 felszámolási kérelmet nyújtottak be a hitelezők a Fővárosi Bíróságon, a cégnyilvántartás szerint máig nem rendelték el a Ganz felszámolását. A cégnek ugyanis eddig sikerült meggyőznie fizetőképességéről a bíróságot. Más kérdés, hogy alvállalkozóit a tartozás töredékéig készpénzzel, nagyobb részben pedig hulladék vassal, valamint a Ganz Zrt. részben külföldi cégekkel szemben fennálló követeléseinek átadásával szeretné kifizetni a Megyeri híd építőit.

Magyar György a hatóságok nyomozást elutasító határozatai ellen panaszt emelt a Fővárosi Főügyészségen, ahol végül azért rendeltek el nyomozást hűtlen kezelés gyanújával, mert - mint határozatukban leírták - a feljelentés szerint a Ganz vezetői korábban olyan követelések fennállását is elismerték, amelyek mögött valójában tényleges ügylet nem volt.

A Népszabadság úgy tudja, hogy egy 1,3 milliárdos, vitatható pénzügyi tranzakcióról szólt a feljelentés. A Fővárosi Főügyészség emiatt rendelt el nyomozást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.