A Déli áramlatnak 2015-től működnie kell

Bár Vlagyimir Putyin mégsem megy el a szófiai energetikai csúcsra, az orosz kormányfőt a konferencián helyettesítő energetikai miniszter szerint szó sincs arról, hogy a Déli áramlat gázvezeték terve halasztást szenvedne. Szergej Smatko mind az olasz-orosz részvétellel épülő Déli, mind a német-orosz kooperációban tervezett Északi áramlat megépítésében biztos.

- A Déli áramlatnak 2015-től működnie kell. A kormányközi és a korporációs szerződések fejezete hamarosan lezárul minden érintettel, két hónapon belül Szlovéniával és Ausztriával is - mondta szerdán újságírók előtt a miniszter, elismerve, hogy a bulgáriai szakaszt illetően "kis fennakadás" lépett fel - vélhetően ezért sem megy Putyin a találkozóra -, ám szerinte a bolgár kormányfő jövő heti moszkvai találkozóján minden kérdés rendeződik.

Gázvezeték keresztezi Agaraknál az örmény-iráni határt
Gázvezeték keresztezi Agaraknál az örmény-iráni határt

- Mindennél fontosabb, hogy a vezetékhez szükséges gázt biztosítani tudjuk orosz forrásból "akár száz évre" - idézte Putyin szavait a miniszter, aki szerint a gazdasági krízis megfelelő idő a nagyberuházásra: az építkezés akár 20 százalékkal is kevesebbe kerülhet a tervezettnél. Igaz, a legalább 10 milliárd euróra kalkulált projekthez így is nehezebben teremthető elő a pénz, mint a krízis előtt, hiszen a 60 milliárd dolláros adóssággal rendelkező Gazprom bevételei várhatóan 20 milliárd dollárral maradnak el a tavalyi évtől. - De nemcsak az orosz vállalat pénzügyi lehetőségeit kell figyelembe venni, hanem a partnerekét is, hiszen a szakaszok megvalósítására az érintett országokkal vegyes vállalatokat hoztunk létre, azonos tulajdonhányaddal - érvelt Smatko.

A két - az orosz gázt legnagyobb arányban területén átengedő országot, Ukrajnát megkerülő - vezeték elsőbbséget élvez a fejlesztési tervekben. - Ez azt jelenti, hogy nem számolnak az ukrajnai hálózaton át szállítandó gáz mennyiségének növelésével, amennyiben az veszélyeztetné a két új tranzitfolyosó működését - mondta a tavaly hivatalába lépett 43 éves miniszter.

Ezzel együtt Ukrajnával - az elmúlt évek gázkonfliktusai ellenére - konstruktív viszony van kialakulóban. - Megegyeztünk arról, hogy hamarosan egy új gázügyi együttműködési szerződést írunk alá, és felelevenítjük az ukrán gázelosztó rendszert érintő nemzetközi konzorcium ötletét is - adta hírül Smatko. A miniszter bízik abban, hogy Moszkva végül részt vehet az ukrán hálózat modernizálásában, amit Kijev eddig inkább az EU-ra bízott volna.

A gázfogyasztás csökkenését hozó krízis után Oroszország az igények gyors növekedésével számol. Smatko szerint az orosz fél képes lesz biztosítani az európai fogyasztók minden igényét, elfogadható piaci áron. - A jelenleg 460 milliárd köbméteres éves belső fogyasztásunkat 100 milliárddal fogjuk csökkenteni hatékonyabb felhasználás révén, s emellett új gázmezők is beindulnak.

A közép-ázsiai - elsősorban türkmenisztáni - földgázforrásokkal kapcsolatban elmondta: Oroszország nem számol azzal, hogy az európai fogyasztás kielégítésére tranzitországként kéne továbbítania az onnan származó földgázt, amelyet az orosz fél jelenleg a határainál felvásárol. - Persze sosem elleneztük, és nem is akadályoztuk, hogy Türkmenisztán alternatív útvonalon juttassa el a földgázt Európába. Ennek megvan a maga pénzügyi és technikai rizikója - utalt a miniszter a Nabucco, illetve az újabban felelevenített ukrán Fehér áramlat néven futó javaslatra. Véleménye szerint azonban Oroszország mindig képes lesz valamivel kedvezőbb áron nyújtani gázt saját vezetékein keresztül, mint amilyet az országot elkerülő vezetékek kínálnának.

A Nabuccóval kapcsolatban elmondta: nincs szó arról, hogy az alternatív terv konkurálna a Déli áramlattal, azért sem, mert az előbbinek nincs megbízható forrása sem. A Nabuccóban érdekelt Mol kapcsán a miniszter megjegyezte: - Gratulálok a Molnak, hogy egy olyan nagy tekintélyű, komoly forrásokkal és kitermeléssel, jelentős beruházási potenciállal rendelkező cég lépett a tulajdonosai közé, mint a Szurgutnyeftyegaz (SZNG).

- Ismerve a Mol struktúráját a maga 21,2 százalékával, az SZNG ha akarná, sem tudná eltéríteni a Molt a Nabuccó-tól. Bizonyos információkhoz azonban hozzájuthat - mondta Smatko, hozzátéve, hogy természetesen az SZNG nem fogja rejtegetni a véleményét, amennyiben nem tartja kifizetődőnek a magyar cég részvételét a Nabuccóban. Az SZNG azonban nem barátságtalan felvásárló, ennek jele az is, hogy kétszeres áron vette át a Mol-részvényeket az osztrák OMV-től. - Így is megéri, mert a Mol feldolgozókapacitásának egyesítése az orosz vállalat olajkészleteivel jelentős hasznot hoz mindkét cégnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.