Autóra drága a tappancs

A gumi nem olyan, mint a bor, az idő nem tesz neki jót, ahogy öregszik, úgy veszti el jó tulajdonságait, például tapadását és rugalmasságát.

Csak menetközben kopik, de nemcsak ez számít a guminál, melynek állapotát az állásidő is befolyásolja. Szóval hiába kevés a futásteljesítménye, és hiába éri el mintázatának mélysége a törvényben előírt 1,6 millimétert, a hatévesnél öregebb abroncsokat ajánlatos, a nyolcéveseket le kell cserélni.

Ráadásul az évszaknak megfelelőre. Plusz hét fok felett már nyárira kell váltani. Akinek van megfelelő állapotú és korú nyári abroncskészlete, az már lecserélheti a télit. Ilyenkor érdemes rápillantani a futóműre, a féktárcsákra, betétekre és a féltengelyre, melynek repedezett gumiharangjait ajánlatos cserélni, az apró hibák korai felfedezésével és javításával komoly bajokat előzhetünk meg, és jelentős költségeket takaríthatunk meg.

Ha valakinek most nincs lehetősége az ideális megoldásra, és a közeljövőben szorulnak cserére abroncsai, de csak október tájékán tervezi új gumik vásárlását, ezért a télieket fennhagyja, akkor számolnia kell azzal, hogy kánikulában rosszabb lesz a tapadás, forró aszfalton, erős fékezéskor megéghet a még használható felület, ezért mégelőbb kell cserélnie. A késleltetős taktika csak akkor alkalmazható, ha nem autózik addig nagy tempóban, nagy terheléssel több tízezer kilométert, és nem kétszáz lóerős, vagy annál nagyobb teljesítményű személyautóval közlekedik.

Az ideális természetesen jó nyárira váltani, most. Minden kerékre azonos szerkezetű, korú, terhelési mutatójú és sebességindexű abroncsot kell felszerelni. A mintaárok mélységét a kopásjelzővel állapíthatjuk meg: ha mintázat erre a szintre kopott, akkor a gumit cserélni kell. A törvényben előírt 1,6 milliméter futómélység már kevés a biztonságos közlekedéshez, az abroncsgyártók minimálisan 3 millimétert javasolnak, de 4 milliméter az igazi. Minden abroncson központi vízelvezető csatornájában van minimális profilmélységjelző (TWI-Treadwear Indicator).

Parkoláskor is veszítenek rugalmasságukból a tappancsok, ami befolyásolja a tapadást, a fékezhetőséget és az irányíthatóságot. Az ultraibolya sugarak mellett a hőmérséklet-ingadozás és a levegő páratartalmának változása is rontja a gumi állagát. A forróság és a közvetlen napsugárzás felgyorsítja az öregedési folyamatot, ezért a hoszszabb időre leállított autó és utánfutó kerekeit le kell takarni, sőt, ha valaki igazán óvni akarja az abroncsokat, érdemes felbakolni a járművet, hogy ne deformálódjanak a gumik.

Új gumigarnitúrát venni jelenős beruházás, hiszen szereléssel együtt nem lehet ötvenezer forint alatt megúszni, pláne, ha új pótkerékkel is számolunk. Idén is vannak akciók, ám az egy-kétezer forintos engedmények jóval elmaradnak a tavalyiaktól, amikor a szezon kezdetén a listaárnál 40-50 százalékkal olcsóbban is kínáltak gumikat a szervizek és kereskedők.

A legelterjedtebb méretet, a 175/70R13-ast már nehéz kilencezer forintnál olcsóbban találni, tavaly ilyenkor hétezer forintért is meg lehetett kapni a listán 10,5 ezer forintos típust. Kisebb a kedvezmény mértéke a márkásabb és jobb minőségű gumiknál, különösen a nagyobb méretű és magasabb sebességindexű típusoknál. A T jelzésű például legfeljebb 190 km/órás tempóig biztonságos használni, ami azért messze túlteljesíti a szabályok által engedélyezett maximumot...

Autóvásárláskor érdemes bepillantani a csomagtartóba, és ellenőrizni, hogy mit is adnak alapfelszerelésként a kocsihoz, és ha lehetőség van rá, inkább teljes méretű pótkereket rendeljünk. Ne elégedjünk meg a kisebb, vékonyabb, virsli méretű mankókerékkel sem, mert bár olcsóbb, nem igazán jó megoldás. Ha a kereskedésben nem tudnak megfelelő pótkereket ajánlani, a legbiztonságosabb, ha azonnal veszünk a kocsihoz az eredetivel azonos keréktárcsát és gumit. Nem olcsó, de biztonságos megoldás, tehát megéri a többletköltség.

Nyári gumik

(Méret: 175/70 R13T*)

Forrás: kereskedések

*T sebességindex: Max. 190 km/h

MárkaÁr (Forint)
Nankang CX668-as9400
Debica Passiop2-es9800
Pneumant PN550-es9800
Barum Brillantis10 200
Kumho KH 15-ös10 300
Falken Sincera SN-828-as10 800
Hankook Optimo K715-ös10 900
Firestone Multihawk11 700
Semperit Comfort_Life11 800
Vredestein T-Trac12 000
Fulda EcControl12 000
Dunlop SP 30-as13 000
Bridgestone B 250-es13 300
Goodyear DurGrip13 600
Continental EcoContact 3-as14 100
Pirelli P 3000-es14 200
Michelin Energy E3B1-es15 400
A régebbi autótípusokhoz még teljes értékű pótkereket adtak, az újabbakhoz ez már csak felárért jár
A régebbi autótípusokhoz még teljes értékű pótkereket adtak, az újabbakhoz ez már csak felárért jár
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.