A kelet-európai egyoldalú euróbevezetést sürgető IMF-tanulmány már egy hónapos, s az utóbbi harminc napban számos fontos esemény történt. E szavakkal reagált az Európai Bizottság szóvivője a valutaalap anyagának kiszivárogtatására. Ám érdemi válasz helyett csupán arra utalt, hogy az Európai Unió megkétszerezte, 50 milliárd euróra növelte alapját a fizetésimérleg-gondokkal küzdő, az eurót még át nem vevő uniós tagországok számára. Ezenkívül a G20-ak csúcstalálkozóján 500 milliárd dollárral 750 milliárdra emelték az IMF finanszírozási képességét, s ebből százmilliárdot az EU ad majd.

Egy hétfői brüsszeli konferencián, melynek témája az EU külgazdasági politikája volt, a bizottsági szakértők munkaanyagnak minősítették az IMF elemzését, amely nem is képviseli a valutaalap hivatalos álláspontját. A probléma lényegére, hogy a bajbajutottak megsegítése drágább megoldás lehet, mint az euróbevezetés szabályainak lazítása, nem tértek ki. Ez érthető is, hiszen az ősz óta tartó válságkezelés során számtalanszor elhangzott: sem a bizottság, sem az euróövezet tagjai nem támogatják a módosításokat, a könynyítéseket, nem is sürgetik az euró mihamarabbi átvételét, fontosabbnak tartják a valóságos felzárkózás megvalósítását a zónán kívüli tagállamok részéről. A stabilitási paktumot is a 2005-ös reform szellemében igyekeztek rugalmasan alkalmazni, azaz a GDP három százalékát kicsit meghaladó költségvetési hiányt elnézték, ám egyébként megindították a túlzottdeficit-eljárásokat. Az IMF ötletének felkarolása a szerződések megváltoztatását igényelné, újabb, konszenzust követelő reformot kívánna meg.

Ám az említett konferencián az Európai Központi Bank (EKB) igazgatósági tagja, az olasz Lorenzo Bini Smaghi kérdésekre válaszolva sejteni engedte: a jegybank kész lenne rugalmasabb tevékenységre, ha a politika ezt engedné. Brüsszeli elemzők és bizottsági források lapunknak tegnap azt mondták: az eurózóna feltételrendszeréhez mereven ragaszkodni látszik minden európai döntéshozó, ám az EKB felvetése mindenképpen figyelmet érdemel. Az utóbbi fél évben ugyanis az európai jegybank nem volt hajlandó a zónán kívüli országok állampapírjait megvenni, s cserébe eurólikviditást adni. Ám egy ilyen döntés senkinek sem okozna semmilyen fájdalmat, miközben például Magyarország helyzetén nagyot könnyítene. Az állampapírok EKB általi vásárlása javítaná a nemzetközi megítélést, a nyomában csökkenő kamatteher pedig a költségvetésre nehezedő nyomást enyhíthetné.

Az elemzők szerint jelenleg csak a valutatanácsi árfolyamrendszert működtető balti országok és Bulgária élhetne esetleg a spontán euróbevezetéssel, illetve - használattal, bár számos technikai kérdés felmerülne, például honnan vennének elég készpénzt. A valutát lebegtető magyarok, lengyelek, csehek számára ez sem látszik lehetségesnek. Az euróövezethez akkor érdemes csatlakozni, ha a gazdaság felkészült a közös valuta befogadására és működtetésére.

S bár az utóbbi fél év uniós válságkezelését éles belső viták kísérték, a konferencián mind Joaquín Almunia pénzügyi biztos, mind Bini Smaghi arról beszélt, hogy az Európai Uniót az Európai Uniónak kellene képviselnie a nemzetközi szervezetekben, elsősorban az IMF-ben. Az olasz jegybankár szerint a valutaalapban az európai igazgatósági tagok egyáltalán nem egy nyelven szólalnak meg, s ez csökkenti a közös fellépés hatékonyságát. Almunia is a széttagolt európai képviselet hátrányait ecsetelte. Még a G20-ak találkozója előtt Manuel Barroso bizottsági elnök is hangot adott reményének, de realistán hozzátette: az érintett tagországok egyelőre nem készülnek feladni pozícióikat. Az állandó belső viták is arra késztetik a bizottságot, hogy a szerződések szigorú védelmezőjeként lépjen fel. A pénzügyminiszterek informális hétvégi találkozóján például az uniós elnökséget adó csehek vehemensen kikérték maguknak, hogy az IMF alapjának bővítését valamiféle kelet-európai csomag részének tekintse bárki. (A Financial Times vezércikke a regionális megközelítés mellett kardoskodik, miközben lényegében ezt a felvetést söpörték le az asztalról az állam- és kormányfők a márciusi rendkívüli EU-csúcson.)

Hasonlóan megosztó viták övezik máris a G20-ak - és korábban az uniós tagországok - elvi egyezségét a pénzügyi szabályozás és felügyelet erősítésére. A huszonhetek pénzügyminiszterei Prágában is megállapították, hogy a jól csengő céllal egyetértenek, de szinte minden részletben eltérnek a vélemények. A cseh elnökséget képviselő Alexandr Vondra is azt mondta: az ördög a részletekben van. Az unió a maga részéről létrehozná a nemzeti felügyeletek európai rendszerét, amely a nagy országok szerint túl ambiciózus terv, míg a kisebb tagállamok még egységesebb és szorosabb európai ellenőrzést sürgetnének a határon átnyúló tevékenységet folytató bankokkal szemben. De kérdés például, hogy a nemzeti felügyeletekből létrehozott kollégiumokban ki dönt, s az esetleges egyéb uniós szintű döntések következményeiért ki viseli a felelősséget, azaz mely ország adófizetői vállalják mondjuk valamely anyabank bedőlésének az árát. Abban viszont előreléptek, hogy az amerikai és az európai számviteli szabályokat össze kell hangolni, különösen, hogy a tengerentúli bankoknak nem kell az aktuális piaci értéken nyilvántartaniuk eszközeiket. Ha ezt Európa nem követi, hátrányba kerül.

Az EKB frankfurti központja