Romániának is magyar csomagot ad az IMF

Románia és a Nemzetközi Valutaalap megállapodott egy összesen 20 milliárd eurós, több nemzetközi pénzintézettel együtt finanszírozandó hitelcsomag feltételeiről és arról, hogy az ország az államháztartás hiányát a GDP 4,6 százalékára szorítja le - közölték román kormányforrásokra hivatkozva a hírügynökségek. A nemzetközi pénzügyi szervezet küldöttsége Bukarestben tárgyal a Romániának nyújtandó hitelcsomagról, amelyet az Európai Unióval közösen hoznak létre. Magyarország és Lettország után Románia az Európai Unió harmadik tagországa, amely folyó fizetési mérlegének és államháztartásának tetemes hiánya miatt külső pénzügyi segítségre szorul. A hitelcsomagot hivatalosan ma hagyják majd jóvá Bukarestben, az IMF igazgatótanácsa május 4-én fogadja azt el. A hitelkeret összege megegyezik a Magyarországnak nyújtottal.

A Mediafax román hírügynökség tudni véli: az IMF küldöttsége azzal a feltétellel egyezett bele a GDP-hez viszonyított államháztartási hiány 4,6 százalékos mértékébe (a román költségvetési törvény kétszázalékosra tervezte azt), hogy nem növelik a bérezésre szánt alapokat, és az előre látható bevételeken túl bármilyen további többletbevételt kizárólag beruházásokra fordítanak. Az említett források szerint olyan általános politikai lépéseket is elvárnak Romániától, amelyek bizonyítják, hogy az ország a következő három évben képes lesz 3 százalék alá szorítani az államháztartás hiányát. A főbb lépéseket a stabilitás megteremtésének érdekében elsősorban a strukturális reformok, a költségvetés, a munkajog, a bér- és nyugdíjpolitika, valamint az állami vállalatok terén kell megtenni.

Kormányforrások a múlt héten azt jelezték az akkor még 19 milliárdra taksált csomagról, hogy az EU 4 milliárdot, az IMF 13 milliárdot, egy-egymilliárd eurót pedig az Európai Beruházási Bank és a Világbank adna. A Ziarul Financiar napilap úgy tudja: az IMF szakértői 4-6 százalékos román gazdasági csökkenésre számítanak. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.