Nagyot zuhant az álláskínálat

Egy év alatt drasztikusan csökkent a munkaerőigény, de szakmunkásokra, segédmunkásokra, ápolókra, takarítókra, adminisztrátorokra, értékesítőkre országszerte szükség lenne. Körképünkből az is kiderül: a feldolgozóiparban és a kereskedelemben sem reménytelen elhelyezkedni.

Annak, aki a válság miatt elveszíti állását, nem csak az internetes portálokon és a különféle börzéken érdemes kutakodnia. Főként az alacsonyabb végzettségű, szakképzett álláskeresőknek célszerű sűrűn körülnézniük a munkaügyi kirendeltségeken vagy a világhálón az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján, a www.afsz.hu címen. Minél többen tudnak az ember álláskeresési szándékáról, annál nagyobb az esély az újbóli elhelyezkedésre. Ezért feltétlenül ki kell használni a kapcsolati hálót: mondjuk el barátnak, rokonnak, ismerősnek, volt kollégáinknak, hol, milyen jellegű és végzettséget igénylő feladatot szeretnénk ellátni - hívják fel a a figyelmet újra és újra a szakemberek.

Az ÁFSZ adatai már jelzik a válságot: nagyvállalatok munkaerőigénye februárban országosan 64 százalékkal esett vissza a nem támogatott állások esetében tavaly februárhoz mérten. Összesen húszezer üres állást jelentettek be a munkaadók a múlt hónapban, ezek kétharmadrészt nem támogatottak, harmadrészt pedig támogatottak.

A kétféle, azaz a tisztán piaci alapon betöltetni kívánt és az elsősorban önkormányzatok által kínált munkakörök toplistája igencsak eltér egymástól. Az első helyen mindkét kategóriában a segédmunkásoknak, alkalmi munkásoknak szóló ajánlatok állnak nagy fölénnyel, de a támogatott munkakörök között őket az egyéb takarítók és az egyszerű szolgáltatási jellegű foglalkozások, irodai adminisztrátorok, lakás- és intézménytakarítók, illetve az eladók követik. A nem támogatott munkakörök között azonban a második helyen a szociális ápoló, gondozó áll, de szükség lenne több száz eladóra, szakácsra és hentesre, mészárosra is.

A Közép-Dunántúlon - Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben - tavaly októberben még több mint kilencezer munkahelyet kínáltak, az idén januárban harmadannyit, azaz háromezernél is kevesebbet. Még nagyobb a zuhanás a havonta bejelentett új álláshelyek esetében: az októberi közel ötezer új lehetőség helyett januárban ezernél is kevesebbet hirdettek meg a munkaadók. A régióban a február már egy kicsivel kedvezőbb képet mutatott, mivel januárhoz képest 800-zal nőtt a felkínált állások száma, ám az összesen 3500 ajánlat még mindig csupán egyharmada az egy évvel korábbinak. A régióban főként segédmunkásokat, gyártósori összeszerelőket, gyengeáramú villamosipari technikusokat, számítástechnikában jártas embereket keresnek, de akad munka a fegyveres testületeknél is.

A Nyugat-Dunántúlon egy év alatt több mint felére csökkent a regionális munkaügyi központhoz bejelentett álláshelyek száma. Míg tavaly februárban 4818 betöltetlen állásról tudott a központ Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, a múlt hónapban csupán 2056-ról. A három megyében tavaly ősztől folyamatosan csökkent a betöltetlen munkahelyek száma. A felmérések szerint a régióban - ahol 2008-ban az országos átlagnál jobb, 4,9 százalékos volt a munkanélküliség - a cégek többsége szakmunkásokat keres: henteseket, mészárosokat, szabókat, forgácsolókat, hegesztőket, lakatosokat. A legnehezebben a segédmunkások tudnak elhelyezkedni. Továbbra is a feldolgozóipar kínálja a legtöbb munkát a térségben, és 225 embert - alkalmaznának cégek pénzügyi közvetítőként, azaz hitel- vagy biztosítási ügynökként. A munkát kínáló cégek többsége mikro- és kisvállalkozás: míg tavaly februárban az összes bejelentett álláshely ötödét kínálták nagyobb cégek, most csak kilenc százalékát.

A Dél-Dunántúlon 1600 betöltetlen állást tartanak számon a térség munkaügyi központjai. Tavaly ilyenkor háromezer, 2008 végén pedig 1900 állásajánlat közül választhattak a munkát keresők a régióban. Főképp a szakmai képzettséggel nem rendelkezők találnak nehezen munkát, a fém- és a gépipari cégek viszont még mindig hirdetnek állásokat, igaz, jóval kevesebbet, mint korábban: 20-30 hegesztőt, lakatost, forgácsolót, NC-CNC gépkezelőt folyamatosan keresnek. Hasonló számban hirdetnek állást bolti eladóknak, felszolgálóknak és szakácsoknak, ám ezeket a munkahelyeket szinte azonnal betöltik a jelentkezők, mivel a kereskedelemben és a vendéglátásban nagy a fluktuáció.

Közép-Magyarországon a tavaly decemberinél háromszázzal többet, az egy évvel korábbinál azonban közel negyven százalékkal kevesebb állást kínáltak a cégek. - Jelenleg 7500 álláslehetőség szerepel a nyilvántartásban, amelyből 4807-et ebben a hónapban jelentettek be. Az állásajánlatok legnagyobb részt az építőipar, a feldolgozóipar, a kereskedelem, az ingatlan- és gazdasági szolgáltatások területéről érkeztek - tudtuk meg Valdáné Pató Klárától, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ statisztikai és elemzési osztályának vezetőjétől. Megítélése szerint két hónapra van még szükség ahhoz, hogy a válság hatásainak súlyosságát megítélhessük. Akkor kezdődnek a szezonális munkák, és a pénzügyi szektor elbocsátottjai is bekerülnek a statisztikába - véli a szakember.

A Dél-Alföldön februárban 6788 bejelentett álláshely volt - tájékoztatott a regionális munkaügyi központ szóvivője, Kriskó Edina. Kecskeméten meglepően sok ipari állást kínálnak: jelenleg is keresnek villamos- és gépészmérnököt, lakatosokat, hegesztőket, csőhálózat-szerelőket. Békés megyét foglalkoztatás szempontjából nehéz helyzetű térségnek tartják, Békéscsabán mégis széles a kínálat: építésvezető, útépítési művezető, építészmérnök, szociális gondozó, ápoló, kereskedelmi ügyintéző, kereskedelmi ügynök, könyvelő, adminisztrátor, eladó, vendéglátó eladó, szakács, bébiszitter, varrónő, bútorasztalos, nyomdász, lakatos, hegesztő, elektroműszerész, raktárkezelő, villanyszerelő, burkoló, szobafestő, traktoros, targoncavezető, konyhai kisegítő, takarító, segédmunkás szerepel a betöltendő állások listáján.

Az Észak-Alföldön mintegy 124 ezer álláskereső szerepel a regionális munkaügyi központ nyilvántartásában. Februárban 3171 új álláshelyet jelentettek be a a régióban. Ez a januárinál 55 százalékkal több, az előző év azonos időszakához mérten viszont harmadával kevesebb. A bejelentett munkahelyek 62,3 százaléka támogatás nélküli munkaerőigény. A bejelentett állások régiós toplistáját a segédmunkás munkakör vezeti 1076 szabad állással: 476 embert nem támogatott, hatszázat támogatott munkakörbe kerestek. Második a húsfeldolgozó, harmadik a szociális ápoló és gondozó, ebbe a munkakörbe 103 embert vártak. A toplista első tíz helyén szerepel még az irodai adminisztrátor, a takarító és az eladó.

Észak-Magyarországon a cégek 2637 betöltetlen állást jelentettek be februárban, így a már januárban is meghirdetettekkel együtt 5307 állás várt jelentkezőkre. Az újonnan regisztrált bejelentések száma a januárihoz képest 89 százalékkal növekedett. Ez elsősorban a települési önkormányzatok által növelt közcélú foglalkoztatáshoz kapcsolódott, de emelkedett a munkaerőigény több szolgáltatási szektorban, s az ipari, építőipari területen is. Az előző év azonos időszakához képest azonban februárban 2500-zal kevesebb, azaz feleannyi állást jeleztek a munkaadók. Ezek közel felét a közigazgatás területéről (döntő részben a települési önkormányzatok közcélú foglalkoztatási igénye kapcsán) jelentették be, tíz-tíz százalékkal képviselteti magát az építőipar és a feldolgozóipar. A kereskedelemben 203 álláshelyet hirdettek meg.

Budapesten az ötven fölöttieknek rendeztek állásbörzét a közelmúltban. Most minden lehetőséget meg kell ragadni
Budapesten az ötven fölöttieknek rendeztek állásbörzét a közelmúltban. Most minden lehetőséget meg kell ragadni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.