Nem közös sors a kelet-európai
- A piac lényegében a gazdasági kilátásokat árazza be, s igenis megkülönbözteti a kelet-európai országokat egymástól - mondta tegnap lapunknak Jacob von Weizsacker, a befolyásos brüsszeli kutatóintézet, a Bruegel vezető elemzője. Egyértelmű a piacok számára is, hogy például Csehországnak sokkal jobbak a mutatói, mint a balti államoknak vagy Bulgáriának. Persze előfordul, utalt a közgazdász az utóbbi napok devizapiaci fejleményeire, hogy valamilyen hír nyomán Kelet-Európát egységes egészként kezelik a befektetők, és menekülőre fogják a dolgot. Ilyen esemény volt például, amikor a Moody's leminősítéssel fenyegette meg a kelet-európai leányokkal rendelkező nyugat-európai bankokat, vagy amikor ezek az anyaintézetek az Európai Bizottsághoz fordultak támogatásért.
Súlyos, politikailag nehéz döntések sorozatára kényszerül a térség számos országa, amelyek számára sokkal nehezebbé válik a felzárkózás, mint korábban gondolták. Ha nem sikerül hiteles reformcsomagokat az asztalra tenniük, ha nem dolgoznak ki legalább 10-15 évre előre megalapozott növekedési és modernizációs programokat, akkor lemaradnak. Ez kétségkívül új, fájdalmas helyzet állítja őket, de a válságnak ez a hatása - teszi hozzá Weizsacker.
A kutatóintézet vitát szervezett az európai recesszióról, és meghívta Joaquín Almunia pénzügyi biztost, aki arról beszélt, hogy az euró valódi védernyőt tart a valutaövezet országai fölé, de a saját valutával rendelkező uniós tagokat is támogatja. Ezért szeretne egyre több állam minél hamarabb csatlakozni, de a leckét előbb meg kell oldaniuk. A kritériumok lazításáról szó sem lehet, jegyezte meg, s utalt rá, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök kedden tett erre javaslatot, s mások is nyilatkoztak hasonló értelemben.
A pénzügyi biztos aggodalmai persze annyiban érthetők, hogy a bizottságnak többször is figyelmeztetnie kellett Magyarországot, hogy tartsa magát a saját maga által kidolgozott konvergenciaprogramjához, s a leckeírásnak csak 2006 második felében látott hozzá. A pénzügyi válság e buzgólkodás közepette érte, s egyike lett azon uniós államoknak, amelyek a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és a EU-hoz fordultak segítségért a külső fizetési kötelezettség teljesítése (a fizetésképtelenség elkerülése) érdekében. Lettország követte Magyarországot, s Litvánia és Románia jöhet még hamarosan.
Az európai elemzők persze nem látnak mindent úgy, mint Almunia. A Financial Timesban Wolfgang Munchau például két cikkében fejtette ki azt a nézetet, hogy egyrészt a valutaövezet felbomlása sem elképzelhetetlen, s hogy az új uniós tagokat minél gyorsabban, a feltételek megváltoztatása révén fel kell venni az eurózónába. A két írás gondolatmenete között azért érzékelhető némi ellentét. Almunia mindenesetre tegnap azt mondta, kétségtelen, hogy az eurózónában is súlyosak a problémák, egyes országok elengedték a költségvetési kiadásokat, s ezen változtatni kell. De a zóna nem bomolhat fel, s nulla a valószínűsége annak is, hogy bármely tagja az IMF-hez fordulna segítségért, miután államkötvényeit csak nagy kockázati felárral tudja értékesíteni a hiány és adósság miatt aggódó befektetőknek. Emiatt is jelentek meg aggódó cikkek az európai sajtóban, hiszen nemcsak a hagyományosan gyenge láncszemnek tartott Görögország és Portugália talál nehezen finanszírozókra, hanem Írország, Olaszország, sőt Ausztria és Belgium is. De Almunia leszögezte: az eurózónában nem észleli az államcsőd veszélyét.
Kelet-Európa persze nem csak a láthatóan egymástól eltávolodó országok folyamatai miatt került a figyelem előterébe. A Moody's véleménye, illetve az osztrák Raiffeisen vezette keleti mentőcsomagért lobbizó akció azt tükrözi, hogy egyes államokban, például Magyarországon, a lakosság devizában adósodott el, s ha a recesszió miatt ezek a hitelek is bedőlnek, akkor a kelet-európai bankok anyabankjai, a nyugat-európai nagy intézmények is bajba kerülnek. Ráadásul a nemzeti bankmentő intézkedéseknek egyik alapeleme az volt, hogy az adófizetők pénzére hivatkozva a kormányok és a felügyeletek rákényszerítették a pénzintézeteket, hogy odahaza nyújtsanak hitelt, s vonuljanak vissza a keleti végekről. A téma az uniós és globális csúcsokon is előkerül majd, hiszen a pénzügyi protekcionizmus éppoly pusztító lehet az EU-ban, mint az egyéb, például az autóipari.
Brüsszel belekezdene a piszkos munkába
Két fronton is harcba indult tegnap az uniós gépezet. Barroso bizottsági elnök átvette Jacques de Larosiére-től a banki felügyeleti rendszer átalakítását célzó jelentést, amelyet nagy vita követ majd. A Valutaalap volt igazgatója által fémjelzett bizottság mind a makrogazdasági politikák megfigyelésére, mind a pénzügyi szektorok (bank, biztosító, értékpapír) szabályozására páneurópai szervezet létrehozását szorgalmazza, de a tagállami szervezetekre építve a modellt. Ahogy az Európai Központi Bank is a tagországi jegybankok rendszere, az új felügyeleti hatóság is a helyi felügyeletek hálózata lenne.
A rossz banki eszközök elkülönítésére is kidolgozta javaslatait a bizottság, a cél a pénzintézetek megtisztítása, a bizalom helyreállítása, a bankok visszavezetése a piacra, és a hitelezés minél gyorsabb újraindítása. A tagországok nem egyformán érintettek a rossz banki eszközök mennyiségét tekintve, s a kormányok feladata, hogy a helyi problémákat feloldják, de uniós keretben, vagyis egységes szemlélet alapján. A rossz eszközök azonosítása, értékelése az uniós normáknak megfelelően történhet csak, s be kell tartani a versenyügyi szabályokat, hogy például az önhibájukból bajba keveredett bankok ne kerüljenek jobb helyzetbe, mint azok, amelyek egészségesek maradtak, vagy nem saját hibájuk miatt kínlódnak. Neelie Kroes versenyügyi biztos szerint ez hatalmas munkának ígérkezik, olykor igen piszkosnak, de minél előbb túl leszünk rajta, annál hamarabb tudunk kikeveredni a mostani pénzügyi válságból.
