Később cserélnek autót az agrárhivatalokban

A kormányzati takarékossági program miatt az agrártárca idei működési költségeiből négymilliárd forintot kényszerül megtakarítani. A minisztérium felügyelete alá tartozó, de önálló költségvetéssel működő Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal ugyanakkor gépkocsiparkjának cseréjére készül.

A tavaly novemberben kiírt, s az idén januárban egyszer módosított flottaüzemeltetési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárásban a hétfői tenderbontáskor csak egy pályázatot kellett elbírálni. Az ajánlatot túl drágának ítélték. Információink szerint a tender további sorsáról később döntenek.

Harka Zoltán szóvivőtől megtudtuk: 1238 személy- és tehergépkocsit szeretnénk értékesíteni, és 505 személyautót, 148 kis áruszállítót, 287 áruszállító terepjárót, 4 mikrobuszt és egy buszt szeretnének hosszú távra bérelni. A teljes cserére szerinte azért van szükség, mert a különböző típusokból álló gépkocsiparkjuk átlagéletkora meghaladja a nyolc évet. A fenntartási költségek és az átlagéletkort nem javító, 10 százalék körüli folyamatos "frissítő" csere kiadásai igen magasak. Ezért az olyan különleges gépjárművek kivételével, mint a mozgó vágóhíd vagy az önjáró permetezőgép, mindent eladnak. Az új autókat hatéves futamidőre bérelnék. A költségeket csökkenti az eladott gépkocsik ára. (Cz. P.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.