Újra elolvadt a diósgyőri kohászat

Csaknem összes dolgozóját, tizenhat ember kivételével mintegy kilencszáz munkavállalóját elbocsátja a DAM 2004 Kft., a cég ügyvezetője szerint azonban ez nem jelenti a diósgyőri kohászat végét. Krízismunkacsoport igyekszik javítani a helyzeten.

Ágotai József, a DAM 2004 üzemi tanácsának és szakszervezeti szövetségének elnöke a Népszabadságnak elmondta: a hozzájuk érkezett tájékoztató levél szerint a 894 dolgozóból 771-et áprilisban, 107-et pedig májusban bocsátanak el a cégtől, ahol a termelés már tavaly december elején leállt. Az érdekvédelmi vezető azzal kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, hogy mindezek után az acélgyártást miképpen lehetne újraindítani. Információink szerint Mladen Pejkovics, a DAM ügyvezetője ma érkezik Miskolcra, a dolgozók tőle várják a részletes tájékoztatást.

A DAM 2004 tegnap kiadott közleménye szerint a gazdasági válság következményei vezettek a most bejelentett elbocsátáshoz. A cég vezetői megpróbáltak olyan mennyiségű megrendelést szerezni, amely lehetővé tette volna a termelés újraindítását, ám erőfeszítésük nem vezetett eredményre. A közlemény szerint az energiaárak emelkedése, az acélipari eladási árak drasztikus csökkenése, valamint a megrendelések elmaradása együttesen okozták azt, hogy a dolgozók foglalkoztatása ellehetetlenült.

A diósgyőri kohó a legutóbbi, 2005. márciusi újrainduláskor
A diósgyőri kohó a legutóbbi, 2005. márciusi újrainduláskor

A csoportos létszámleépítésről a cég tegnap tájékoztatta az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központot, amelynek főigazgatója, Szabó József érdeklődésünkre elmondta: amennyiben a diósgyőri dolgozók elbocsátása valóban megtörténik, ennek hatása az év második felében érződik majd a régió foglalkoztatási mutatóin. A főigazgató tájékoztatása szerint a leépítés során munkanélkülivé váló emberek szakmai összetételéről ugyan nem kaptak tájékoztatást, a hegesztők, a CNC-gépkezelők, lakatosok, targonca- és darukezelők valószínűleg el tudnak majd helyezkedni. A klasszikus kohászati ismeretekkel rendelkező munkásoknak pedig átképzéseket tudnak ajánlani.

Káli Sándor, Miskolc polgármestere - miként közleményében tudatta - tárgyalt Mladen Pejkoviccsal, akitől azt a tájékoztatást kapta, hogy Diósgyőrben nem szűnik meg az acélgyártás, de a nehéz gazdasági helyzet miatt a következő hónapokban szüneteltetni kívánják a termelést. Az ügyvezető ígérete szerint a gépeket nem szerelik le és nem szállítják el a DAM 2004 területéről. A miskolci polgármester összehívta az úgynevezett Kohászati Krízis Munkacsoportot, amely az acélipari üzem körül 2003-ban kialakult válság során egyszer már sikerrel dolgozott a diósgyőri acélgyártás megmentésén. A közgazdászokból és munkaügyi szakemberekből álló ad hoc bizottság megpróbál megoldást keresni a nehéz helyzetbe került gyár megsegítésére, de elsősorban a munkahelyüket elvesztő emberek sorsáról tanácskoznak majd - közölte Káli Sándor.

Szalai József, az Alsózsolcán működő Csavar- és Húzottáru Zrt. igazgatóságának elnöke úgy véli, nagy katasztrófát jelentene a hazai acéliparnak, ha Diósgyőrben végleg leállna a termelés. Magyarországnak évente mintegy 600 ezer tonna hengerelt rúdacélra van szüksége, a DAM 2004 üzemeiben ennek a mennyiségnek több mint a felét tudják előállítani. Szalai szerint a leépítés ugyan 878 embert érint közvetlenül, ám a beszállítókkal együtt az állástalanná váló emberek száma ennek akár a dupláját is elérheti.

A DAM 2004 Kft. 2006 februárjában került az ukrán - jelenleg a dunaújvárosi vasműt tulajdonló - Donbass Ipari Szövetség érdekeltségébe tartozó Európa Híd 2003 Kft.-től a jelenlegi tulajdonoshoz, a Roadtown Tortola British Islandon bejegyzett Reefervay Limited nevű offshore céghez.

Csökken a világtermelés

Több mint egy évtizede első ízben csökkenhet a világ acéltermelése idén a kereslet csökkenése miatt. A Reuters által megkérdezett szakemberek úgy látják, hogy a nyersacéltermelés az idén kilenc százalékkal 1,21 milliárd tonnára esik vissza, ez lesz az első csökkenés 1998 óta. Ezzel párhuzamosan mérséklődik a kereslet is, 1,171 milliárd tonnára - elsősorban az ázsiai kereslet visszaesése nyomán -, majd 2010-ben várhatóan felmegy 1,255 milliárd tonnára. Az elemzők úgy vélik: az év második felében növekedni fog a kapacitások kihasználtsága, de ezzel sem a termelés, sem a fogyasztás nem fogja elérni a 2007-es, rekordnak számító szintet. A piaci helyzet 2011 előtt nemigen fog normalizálódni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.