Hatéves mélyponton az ingatlanpiac

Az új lakások értékesítése éves szinten negyven százalékkal esett vissza, de a GKI Gazdaságkutató Zrt. által megkérdezettek többsége bízik a negatív folyamatok átmeneti jellegében.

Hat év után ismét elérte mélypontját a GKI-AL Holding fővárosi ingatlanpiaci indexe: értéke -21 ponton állt, ami az előző félévihez képest 11 pontos, a felmérések kezdete óta a legnagyobb visszaesést mutatja. A pénzügyi és gazdasági válság elsősorban a kereslet várható csökkenésén, a szűkülő hitelforrásokon, illetve a dráguló finanszírozáson keresztül hat a szektorrra. A válság hatásainak mérséklésére szinte minden cég szigorú takarékossági politika mellett dönt, de a megkérdezettek válaszaiból kivárás rajzolódik ki: sokan reménykednek a negatív folyamatok átmeneti jellegében.

Ami az egyes részpiacokat illeti, az előző negyedévihez képest a budapesti lakáspiacon számottevően, a 2007 elejihez hasonló mértékűre nőtt a túlkínálat. Szinte zuhant a panelpiac, a pesti belváros pedig stagnált. Nyugat-Magyarországon összességében változatlan maradt, Kelet-Magyarországon a fővárosinál kevésbé, de számottevően romlott a helyzet. Az ingatlanfejlesztő és -forgalmazó vállalkozások a következő tizenkét hónapban a jelenlegihez hasonló piaci helyzetre számítanak.

Az Al Holding elemzéséből az is kiderül, hogy 2008 utolsó negyedévében alig több mint feleannyi új lakást értékesítettek Budapesten, mint 2007 azonos időszakában - ez éves szinten 40 százalékos visszaesést jelent, és a III. kerület kivételével valamennyi kerületet érinti. A pénzügyi válság okozta keresletvisszaesés mellett kínálati visszaesés is érzékelhető: a korábban állandó lakáskínálat számottevő csökkenést mutat az azonnal beköltözhető lakások magas és növekvő aránya mellett. Év végén 8488 budapesti ingatlan közül választhattak az új lakást keresők. A csökkenést az is magyarázza, hogy drámaian visszaesett az értékesítést megkezdő új beruházások keretében kínált lakások száma: a negyedik negyedévben is csupán nyolc új projekt jelent meg, így 2008-ban összesen hatvan új projekt értékesítése kezdődött meg, 3818 lakással, ami az előző évihez képest 53 százalékos visszaesést jelent.

A kínálaton belül az azonnal költözhető lakások száma az év közepére megnövekedett, és az év végére tovább nőtt, a negyedik negyedévben már közel 2300 olyan lakás szerepelt a budapesti kínálatban, amely már elkészült, de még nem került értékesítésre. A tavalyi utolsó negyedévben emellett új jelenség tűnt fel a piacon: a termékükkel elsősorban a külföldi kisbefektetőket megcélzó beruházásoknál már eladott ingatlanok tértek vissza a budapesti kínálatba. Míg a harmadik negyedévben még csak néhány ilyen eset történt, a negyedik negyedévben 255 visszamondást regisztráltak.

Ami a lakásépítésre és -vásárlásra vonatkozó lakossági várakozásokat illeti, az előző negyedévhez képest összességében ezek is enyhén romlottak. Jelenleg mintegy 27 ezer olyan háztartás van, amely egy éven belül biztosan tervezi az építést vagy a vásárlást, s ezzel párhuzamosan a lakásfelújítási és -korszerűsítési tervek is visszaestek.

Az új építésű ingatlanok árának tekintetében a válaszadók a vidéki régiókban egyáltalán nem számítanak emelkedésre, és a budai zöldövezetekben is csak négyszázalékos drágulást tartanak elképzelhetőnek. Az emelkedés a többi ingatlantípus esetében is csak szerény mértékű lehet. A fővárosban a használt lakóingatlanok árának alakulására vonatkozó várakozások a legtöbb területen stagnálásra, a panellakások esetében egyértelmű csökkenésre utalnak. Kelet-Magyarországon erőteljesebb, Nyugat-Magyarországon enyhébb árcsökkenés valószínű.

Ami a fővárosi irodapiacot illeti, tavaly a bérbe adott alapterület nagysága meghaladta az előzetes várakozásokat, de a kihasználtságot jellemző mutatók a fővárosi piac minden szegmensében romlottak, s az országos kép is hasonló.

A magyarországi kiskereskedelmi üzlethálózat alapterületének növekedése 2008-ban is folytatódott, de az előző felméréshez képest országos átlagban jelentősen nőtt a túlkínálat. A raktárpiac tekintetében a felmérés az előző negyedévihez képest lényegében változatlan képet mutat: a válaszadók 78 százaléka érzékelt egyensúlyi piacot, 18 százaléka túlkínálatot, míg négy százaléka túl-keresletet. A következő egy évben némi romlásról, a túlkínálat enyhe erősödéséről szólnak a várakozások, Budapesten és környékén pedig a jelenlegi helyzet stagnálására lehet számítani.

Brüsszeli eljárás a magyar illetéktörvény miatt

 

Az Európai Bíróság előtt indít eljárást Magyarország ellen az Európai Bizottság a lakóingatlan-vásárlásról szóló, szerinte diszkriminatív illetékjogi rendelkezések miatt. A kifogásolt rendelkezések hátrányosan érintik azokat az adófizetőket, akik más tagállamban lévő lakástulajdonuk értékesítésével vásárolnak ingatlant Magyarországon. E rendelkezések a brüsszeli bizottság szerint nem egyeztethetők össze a személyek szabad mozgásának és a letelepedés szabadságának jogával. A magyar Pénzügyminisztérium nem ért egyet az Európai Bizottság kifogásaival, nem módosítja az illetéktörvényt, az Európai Bíróságtól pedig a saját álláspontjával egyező ítéletet vár. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.