Munkaszünetet hozott az őrző-védők vitája

Munkaszünetet rendeltek el az ezer embert foglalkoztató egri ZF Hungária Kft.-nél, miután az üzem területének őrzését ellátó biztonsági cég alkalmazottai sztrájkba léptek, majd megszállták a gyár területét - adta hírül a ZF Hungária első embere, Ulrich Diller.

Az őrző-védő cég viszont vasárnap azt állította: ők nem megszállták a területet, csupán szerződés szerint őrzik a cég ingatlanját. Csakhogy a ZF szerződésszegésre hivatkozva a hét végén már azonnali hatállyal felmondta a szerződését az Őrmester Zrt.-vel, és egy másik őrző-védő társaságot bízott meg a feladattal. A ZF vezetője ezt azzal indokolta, hogy az Őrmesternél belső munkaügyi vita alakult ki, és a munkatársak csütörtök délután jelentették be, hogy nem látják el a gyár őrzését, és pénteken sem egyeztek meg.

Patthelyzet Egerben
Patthelyzet Egerben

Mészáros Zsolt, az Őrmester vezérigazgatója elismerte, hogy munkatársaik, akiket egy alvállalkozójuk foglalkoztat, csütörtök délután valóban szabotálták a munkát, ám a gyár területe csak 40-50 percre maradt őrizetlenül, amíg az embereket pótolták. Ezért álláspontjuk szerint a ZF azonnali szerződésbontása nem volt jogszerű - mivel szerződésszegésre hivatkozott a cég. Ezért aztán Mészáros szerint nem helytálló a ZF azon állítása, miszerint "elfoglalták a területet", sőt az "érvényes szerződésükben foglaltak szerint látják el továbbra is a vagyonvédelmi feladatokat".

A helyzetet bonyolítja, hogy a ZF pénteken már meg is bízott egy új őrző-védő céget. Csakhogy a jogvita miatt ennek embereit nem engedik be a gyárba az Őrmester alkalmazottai. A tulajdonos emiatt hatósági beavatkozást kért, de a rendőrök a jogosultság hiányára hivatkozva nem intézkedtek. Ulrich Diller szerint abszurdum, hogy magánterületükről a rendőrség segítségével nem távolíthatják el a nemkívánatos személyeket. Közlése szerint egyelőre mára munkaszünetet rendeltek el, ám ez kitolódhat, amennyiben nem tudják megoldani az üzem vagyonvédelmét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.