Részvénygarancia nélküli milliárdok Pétre

Lapunk információi szerint anélkül folyósítanak tízmilliárdos állami pluszhitelt a péti Nitrogénműveknek, hogy Bige László tulajdonos az állam javára lemondott volna részvényesi jogairól arra az esetre, ha a cég nem tudja visszafizetni a kölcsönt. A műtrágyagyár mindenesetre a jövő héten indulhat újra.

"Szokásos módon" ismét meglepő fordulatot vett a Bige László tulajdonában lévő központi műtrágyagyár, a péti Nitrogénművek sorsa. Értesülésünk szerint az októberben leállított üzem számára az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) megkezdte a kormány által megítélt 10 milliárdos pluszhitel folyósítását. Úgy tudjuk: az első hárommilliárdot rögtön a cég utolsó gázszállítója, az E.ON kapta meg az eddigi kifizetetlen számlák fejében. Bige László korábbi indoklása szerint a pénz a gyártás működtetéséhez, vagyis forgóeszköz-finanszírozásra kell.

Őry Kovács Katalin, az MFB kommunikációs vezetője értesülésünket sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta. Annyit mondott: a bank a hitelfolyósítás összes feltételének megléte esetén utal.

Az egyik ilyen feltétel a hitel mögötti jelzálog. Ez tudomásunk szerint biztosított: a tízmilliárdos hitel mögött mintegy 70 milliárdnyi vagyonelem áll. Igaz, ha ezt tényleg le kellene hívni, az bizony egy kétes kimenetelű árverést eredményezne, ami csupán szerencsés esetben végződne a gyár továbbműködésével.

A hitelfolyósítás másik feltétele eredetileg az volt, hogy a kormány - a Pénzügyminisztériumon (PM) keresztül - készfizető kezességet vállaljon a hitel 80 százalékára. Vagyis ha a cég nem fizet, az állami bank az összeget az állami költségvetésből kapná meg. E garanciának viszont a kormány ez idáig hangoztatott álláspontja szerint az lett volna a feltétele, hogy a hitel visszafizetési problémák esetére Bige László lemondjon a cég 76 százalékáról az állam javára. Noha ezeket a feltételeket a kormány januári határozatmódosítása némileg gyengítette, a részvényekkel kapcsolatos ügyekben eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - a PM kifejezett utasításának birtokában - hivatalosan mindmáig ebben a hiszemben tárgyalt a Nitrogénművekkel - mégpedig eredménytelenül.

Bige László a múlt héten lapunknak adott nyilatkozatában már felvetette: esetleg aggályos lehet, ha egy százmilliárdos gyár 76 százaléka bármily ok miatt jelképes összegért tulajdonost váltson.

Markó Andrea, a PM szakállamtitkára lapunknak tegnap kifejtette: a tárca végül nem tartotta szükségesnek a részvényopció kikötését. Így kiadták az állami garanciát, és megindulhatott a hitel. Indokolása szerint részint ez az állami garanciák kiadásánál egy szokatlan pluszfeltétel. Másrészt átgondolták: ha a gyár nem fizet, feltehetőleg felszámolás következik, amikor a tulajdonos kiléte szinte lényegtelen. Az állami eljárásjog miatt jogászaik azt kivitelezhetetlennek tartották, hogy egy hitel-visszafizetési probléma esetén az állam "egyben" átvegye a gyár működtetését. Mivel ugyanis ez az állami garancia lehívásával jár, az ilyenkor illetékes APEH azonnal elindítja a végrehajtást. Azt a szakállamtitkár is elismerte, hogy az ősz óta formálódó állami megmentési elképzelések során ez a tényező csak nemrég merült fel. (A kormányban a nyilatkozatok alapján elsősorban Gráf József agrárminiszter szorgalmazta a gyár megmentését, mivel álláspontja szerint a Nitrogénművek leállásával veszélybe kerülne az egész magyar mezőgazdaság műtrágyaellátása.) Markó Andrea hangsúlyozta: a hitel fedezetéül a Nitrogénműveknél biztosítékként a hitelösszeg sokszorosa áll rendelkezésre.

Bige László a részvényopció kérdésében tegnap nem kívánt lapunknak nyilatkozni, nem tartván magát illetékesnek. Arról tájékoztatott viszont, hogy a hitelfolyósítás valóban megindult. Így véleménye szerint a termelés a jövő hét folyamán megindulhat. Úgy vélte, komoly késésben vannak, így elképzelhető, hogy lesznek ellátási problémák. Ha elegendők lennének a piacon most rendelkezésre álló készletek, az a mezőgazdaság komoly válságára utalna - szögezte le.

Napokon belül létrejöhet az egyezség a peremartoni műtrágyagyár adásvételéről: a finn Kemira cég Bige Lászlónak adja el a jelenleg éppen nem üzemelő gyárat - írta a Napi Gazdaság. A Transcenter néven működő hatóanyaggyártó cég komplex nitrogén-foszfát-nátrium műtrágyát állít elő, de a termelést tavaly leállították. Bige a hírt nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Annyit mondott: a peremartoni gyárat korszerűnek tartja, amelynek termékeire van kereslet.

Ismét elkezdődhet a termelés a műtrágyagyárban
Ismét elkezdődhet a termelés a műtrágyagyárban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.