Szárnyakat szeretnének vágyaiknak

Csak két részletben tudja kifizetni dolgozóinak januári bérét a Malév, miközben tulajdonosi körben a Borisz Abramovicsot felváltó Vnyesekonombank elnöke kijelentette: a magyarok szerepvállalásától teszi függővé, mennyi pénzt pumpál a légitársaságba.

- A mai gazdasági helyzetben nem szorul különösebb magyarázatra, ha egy légitársaságnak fizetési nehézségei vannak - mondta Németh Krisztina, a Malév kommunikációs igazgatója tegnap reggel az mr-1-Kossuth Rádióban azt kommentálva, hogy a cég csak ötvenezer forintos előleget utalt át - csoportszinten - alkalmazottainak. A társaság dolgozóinak csütörtökön küldött levél sem árul el sokkal többet a helyzetről. Eszerint a Malév- csoport az ismert pénzügyi helyzete miatt a január havi munkabér kifizetése késik, illetve két részletben történik, a munkabérek és egyéb juttatások (napidíjak) utalása pedig csak a jövő keddre összehívott közgyűlést követő napokban várható. A levél szerint a vállalat vezetői tisztában vannak azzal, hogy a háztartások számláinak egy része hónap elején esedékes, ezért a jelenlegi helyzetet és lehetőségeket figyelembe véve a Malév vezérigazgatója úgy döntött, hogy a teljes járandóságból pénteken 50 ezer forint bérelőleget utaltat át a cégcsoport valamennyi munkavállalójának. A hiányzó részt a késedelmi kamatokkal együtt fizetik ki. "A kellemetlenségért minden munkatársunktól elnézést kérünk, és egyben köszönjük mindenki türelmét és megértését" - írja a levél, amit Király József humánpolitikai igazgató írt alá.

A türelemre szükség is van, mert korántsem biztos, hogy a cég közgyűlése február tizedikén érdemi döntéseket tud hozni. Eredetileg már decemberben is a vállalat tőkehelyzetének rendezése érdekében ült össze a közgyűlés, amely akkor felfüggesztette munkáját. Ezt követően, január 16-án dolgozott újra a testület, amikor visszahívták a tulajdonos Abramovics fivéreket az igazgatóságból. Ezután az orosz Vnyesekonombank (VEB) átvette Abramovicsék AirBridge Zrt.-ben (a Malév 99,95 százalékát tulajdonló cégben) meglévő részvényeit. Január 27-én immár a VEB részvételével kellett volna dönteni a cég tőkehelyzetének rendezéséről. A közgyűlés napirendjén személyi kérdések, illetve a légitársaság tőkehelyzetének rendezése, valamint a jegyzett tőke leszállítása szerepelt, 3,6 milliárd forintról 360 millióra. Az alaptőke leszállítását követően a tőkejuttatást előkészítendő, módosították volna a cég alapszabályát is - ezt a döntést halasztották végül e hónap tizedikére, mondván, nem állnak rendelkezésre azok az információk, melyek alapján határozni tudtak volna. Akkor már azt is tudni lehetett, hogy a VEB tervei szerint a cég irányítását az orosz Aeroflotra bízza.

De a VEB magyar pénzt is vár a Malév megsegítéséhez. - Döntéseket hoztunk, amelyek végrehajtása attól függ majd, hogy milyen mértékben kész Magyarország a szimmetrikus részvételre a Malév anyagi helyzetének javításában - mondta tegnap Vlagyimir Dmitrijev, a VEB bank elnöke. A nyilatkozatból nem derült ki, hogy a magyar államra, állami bankra, illetve olyan új hazai tulajdonosokra gondol-e, akik a két magyar társtulajdonos, Költő Magdolna és Kiss Kálmán helyébe léphetnek, vagy csak a finanszírozásban vár magyar részvételt. Az biztos: a privatizációs szerződés és az uniós jogszabályok sem teszik lehetővé a nyílt állami pénzsegélyt.

Korábban orosz-magyar kormányközi megbeszélésen nyomán vált véglegessé, hogy az orosz érdekeltségeiket is csődbe vivő Abramovics fivéreket az a VEB váltja a tulajdonosok között, amely már eddig is a Malév finanszírozó partnere volt. A VEB nyilatkozata elvarratlan szálakat sejtet a magyar és az orosz fél között. Mindenesetre, ha a magyarok is beszállnának a légitársaság további finanszírozásába, az felveti a kérdést: milyen formában vesznek részt majd a cég irányításában, ellenőrzésébe. Ez esetben ugyanis feltehető, hogy magyar kontrollja is lesz a cég irányításában az Aeroflotnak, amely a Malév révén már nem csak átutazóként kerül be az uniós légi piacra.

Adósság fejében államosítják a Malévet?
Pénzre vár az egész Malév
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.