Megállapodás van, gáz még nincs

Magyarországra ugyan még mindig nem jön az orosz gázból, a rendelkezésre álló források azonban a nagy hideg ellenére is elegendőek a korlátozott hazai igények kielégítésére. Azt azonban még mindig nem lehet tudni, mikor állhat helyre a szolgáltatás. Vasárnap hajnalra legalább az Európába irányuló gázszállítások ellenőrzéséről szóló megállapodást sikerült tető alá hozni.

A jegyzőkönyvet először az oroszok írták alá, miután Mirek Topolánek, az unió soros elnöki posztját betöltő Csehország miniszterelnöke szombaton öt és fél órát tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel, majd vasárnap az ukránok is elfogadták - Topolánek négy órán át egyeztetett Julija Timosenko ukrán kormányfővel. Mivel az oroszok korábban a szállítások ellenőrzéséről szóló megállapodás írásban történő rögzítéséhez kötötték a csapok megnyitását, így az uniós küldöttség reménykedhetett, hogy órákon belül rendeződhet a helyzet. Topolánek vasárnap délelőtti nyilatkozatában még úgy fogalmazott, hogy a technikai részleteket néhány órán belül meg lehet oldani.

A megfigyelőknek azonban egyelőre nem volt mit megfigyelniük. Késő este az orosz fél végre megkapta a megállapodás írásos szövegét Ukrajna aláírásával, de azzal, hogy Kijev kiegészítéseket csatol hozzá, amely részben hazug állításokat tartalmaz - jelentette vasárnap késő este Dmitrij Medvegyev elnöknek Szergej Lavrov külügyminiszter. Medvegyev a kapott tájékoztatás nyomán megtiltotta az orosz kormánynak, hogy alkalmazza a dokumentumot, és felújítsa a szállításokat. "Ez már csak a józan ész feletti gúnyolódásnak tekinthető, és célja a megállapodás életbelépésének akadályozása, destruktív és provokatív lépés" - mondta Medvegyev.

Mindezek ellenére: ha sikerül is újraindíttatni az Európába irányuló gázszállításokat, az orosz-ukrán gázvita ettől még nem oldódik meg, s ez később is hatással lehet az uniós országok ellátására. A hétvégén ráadásul újra megszakadtak azok az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz között folyó tárgyalások, amelyeken egyebek mellett a gáz áráról, a tranzitdíjról és a közvetítők kiiktatásáról volt szó.

EON Fölgázszállító Zrt. hajdúszoboszlói telepe
EON Fölgázszállító Zrt. hajdúszoboszlói telepe
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.