Januártól nem indulhat az SPS-rendszer

Az már biztos, hogy 2009 első munkanapján nem léphet életbe az új mezőgazdasági támogatási rendszert szabályozó törvény. Az Alkotmánybíróság soron kívül, de csak hónapok múlva foglalkozik Sólyom László köztársasági elnök által, alkotmányossági szempontból aggályosnak talált jogszabállyal.

Az Alkotmánybíróság (AB) soron kívül foglalkozik az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) működtetésének szabályait tartalmazó törvénnyel, amelynek véleményezését Sólyom László köztársasági elnök kérte a testülettől. Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője lapunknak elmondta, hogy a testület előtt lévő ügyek között az SPS soronkívüliséget élvez, de így is még egy-két hónap eltelhet, hogy az ügyben a döntés megszülessen. Ennek hiányában a törvény, bár az Országgyűlés elfogadta, nem léphet hatályba 2009-től. Az agrárjog szakértői szerint március az a legvégső határidő, ameddig ki kellene hirdetni azokat a jogszabályokat, amelyek a rendszer működtetéséhez szükségesek, - vagyis ha eddig nem születik meg az AB döntése -, akkor 2009-ben marad a jelenlegi módszer.

Emlékezetes, hogy Sólyom László álláspontja szerint a támogatási jog termeléstől elvonatkoztatott önállósítása csökkenti a haszonbérbe adott termőföldek forgalomképességét és forgalmi értékét, hiszen így a támogatási jog a termelőt, és nem a tulajdonost illeti. A köztársasági elnök úgy látja, ez önmagában nem szükségszerűen alkotmányellenes, de a jogbiztonság megkövetelné, hogy a földtulajdonosok a földjük haszonbérbe adásakor tisztában lehessenek annak következményeivel, és ennek megfelelően szerződjenek. A törvény ennek a követelménynek nem felel meg, hiszen múltbeli - 2006-os - időponthoz köti a támogatási jogosultság egy részét, ami sérti a jogbiztonságot.

Az agrártárca álláspontja szerint az SPS a bérbeadónak, és a bérlőnek is előnyt jelent, mivel így mind a két fél érdekelt a hosszú távú bérleti szerződésben. Az SPS-jogosultság növeli a föld értékét, amivel a 2011-es földpiaci nyitás után a külföldi befektetők is számolnak majd. A támogatási rendszerben a nemzeti tartalék képzésével rendezhető a fiatal gazdák és a mezőgazdasági termelésbe újonnan belépő.

Sereg Andrástól megtudtuk azt is, hogy Gráf József agrárminiszter terjedelmes írásos értékelést adott az AB-nek. Ezt most tanulmányozza az üggyel megbízott alkotmánybíró, aki rövidesen elkészül a határozattervezettel, amelyet teljes ülésén tárgyal majd a taláros testület.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.