Elhúzódó tárgyalások a magyar Déli áramlatról

Sürgetné a Déli áramlat magyarországi szakaszának üzemeltetésére szánt közös állami cég megalapítását a magyar kormány, a Gazprom szerint azonban van még idő.

A magyar kormány egész évben sürgette, a terv mögött álló Gazprom viszont halogatta a Déli áramlat hazai üzemeltetésére szánt orosz-magyar közös állami cég megalapítását - tudta meg lapunk. Értesülésünk szerint Veres János, a szerződést magyar részről szignáló pénzügyminiszter számos alkalommal azért egyeztetett a Gazprommal, hogy még az idén megalakulhasson a vegyes vállalat. Hazai részről a kormány a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) jelölte ki szerződő félként, amely azonban mindvégig késznek mutatkozott a szerződésre. A Pénzügyminisztérium (PM) múlt héten közölte, hogy Veres János ismét tárgyalt Moszkvában Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettessel, "a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok szélesítéséről". Habár a közlemény a felek másik, a magyar-orosz gazdasági együttműködési vegyes bizottság társelnöki tisztségét is pontosan megjelöli, arra nem tér ki, hogy Viktor Zubkov a Gazprom igazgatósági elnöke is egyben. A közlésből szintén nem derül ki, a kapcsolatokat végül mi tárgyban sikerült bővíteni.

Sokan furcsállják a magyar kabinet gyorsítási szándékát, ám az orosz fél halogató magatartása legalább ennyire érdekes. A Gazprom ugyanis a múlt télen még igen energikusan küzdötte át a Déli áramlat államközi szerződéseit Bulgárián, Szerbián és Magyarországon. Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője viszont lapunknak a minap a cégalapítás kapcsán már késlekedésről beszélt, de azt technikai jellegűnek nevezte. Magyarázata szerint a szerződésmintákat kell módosítani az MFB miatt. Értesülésünk szerint ezzel arra utalhatott: az elmúlt hónapokban a Gazprom még hajlani látszott a magyar kormánykövetelés teljesítésére. Az idei cégalapítás azonban egy német Gazprom-leányvállalat közbeiktatását tette volna szükségessé. Ám az orosz cég vezetése végül úgy döntött, hogy a cégalapításokat egyszerre zongorázzák le. Forrásaink ezt jövő év első felére várják. Ha úgy vesszük, a Gazpromnak tényleg nem sürgős: Kuprijanov a Déli áramlat elkészültét 2013-2015-re teszi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.