Újraindult a helyosztó a májaspiacon

Nem került dioxinos ír hús a Kaiser Food Kft. termékeibe, de az önkéntes zárlat így is kárt okozott a cégnek. Az abdai feldolgozó szerint feleslegesen és korán került nyilvánosságra a neve. Az eset nyomán felerősödött a harc a májaspiac uralmáért.

Emlékezetes, hogy december 10-én Bognár Lajos országos főállatorvos-helyettes bejelentette, hogy a Kaiser Food belső vizsgálata derítette ki, hogy két olyan ír feldolgozótól érkezett sertésmáj cégükhöz, amely érintett lehet a dioxinügyben, és az összes húst, valamint a még gyárban lévő készítményt maga a feldolgozó azonnal zárolta, és intézkedett a boltokban lévő termékek kivonásáról. December 16-án az élelmiszer-biztonsági szakszolgálat illetékese hivatalosan bejelentette, hogy a laborvizsgálatok tanúsága szerint a Kaiser termékeiben nincs dioxin, ezért biztonsággal fogyaszthatók.

Réti Attila, a Kaiser Food tulajdonos ügyvezetője lapunknak elmondta: mintegy 4500 hazai üzletben összesen 30 tonna májas készítményüket zároltatták. A forgalmazás újraindításáról múlt kedden a laboreredmények ismeretében azonnal intézkedtek. Az üzletek többségében a raktárakból az áru visszakerült az eladótérbe. Elmondta azt is, hogy csütörtökön, miután két nappal korábban kiderült, hogy a Kaiser nem érintett a dioxinügyben, a szlovák Kaufland üzletlánc kilistázta a termékeiket.

Egyelőre annyit érzékelnek, hogy a megrendelések megfeleződtek, de Réti úgy véli, a megrendült fogyasztói bizalom visszaállításához idő kell, ezért majd később vonják meg a mérleget. Nem tudni, hogy ebben mekkora a konkurencia szerepe, ugyanis a májasüzletágban is túlkínálat jellemzi a piacot. Beszámolt arról is, hogy jövőre a beszállítóikkal - akiktől most már garanciát kérnek az "írmentességről" - az esetleges kártérítésről egyeztetéseket kezdenek.

A májaspiac listavezetője, a Gyulai Húskombinát az egy évtizede kivívott helyét a második Kaiserrel szemben igyekezett bebiztosítani, s a kereskedőknek küldött körlevelével kért segítséget, hogy a Kaiser Food májasait távolítsák el termékeik mellől. Réti etikátlannak tartja a levelet. Fabulya Attila, a Gyulai Húskombinát Zrt. belkereskedelmi igazgatója - a levél aláírója - ugyanakkor arról számolt be, hogy az ügyben vétlen cégüket is érte veszteség, hiszen a fogyasztók nemcsak egy cég termékét, hanem általában a májas termékek vásárlását csökkentették. Ezért is kérték a kereskedőket, hogy termékeiket elkülönítve tartsák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.