Az új uniós tagországokat súlyosan érintő pénzügyi válság jól rávilágított az európai intézmények gyenge pontjaira, az elkövetett politikai hibákra: az eurózóna döntései - igaz, nem szándékosan - hátrányos helyzetbe hozták az övezeten kívüli tagállamokat, miközben ezek az országok a saját sérülékenységüket sem kezelték megfelelően. A brüsszeli Bruegel gazdaságkutató intézet elemzői, Darvas Zsolt - aki az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársa is - és Jean Pisani-Ferry igazgató gyors cselekvést sürget, máskülönben új törésvonal jön létre Európában.

Az új tagországok lendületes gazdasági növekedése és felzárkózása került veszélybe, a térség törékenynek látszik. Magyarország és Lettország külső pénzügyi támogatásra és szigorú kiigazításra is szorult. Ám ezzel együtt, e régióból nézve az eurózónában meghozott döntések elsősorban az érintett országok érdekeit szolgálták, s nem voltak tekintettel az övezethez még nem csatlakozott uniós tagok folyamataira.

A tanulmány szerzői szerint számos tényező azonban támogatta az új tagországokat. Az EU-tagság azért egyfajta védernyőt tartott a fejük fölé. Számos tényező viszont ellenkező hatást váltott ki. A kockázattól menekülő befektetők az új tagországokból elsősorban az Egyesült Államokba és Németországba vitték a pénzüket. Több európai anyabank előnyt adott hazai kötelezettségeinek, s nem állt közép-európai leányai mellé. Az EKB csak az eurózónában kibocsátott, megfelelő besorolású kötvényeket fogadta be a közép-európai jegybankoktól, amelyeknek így nem kellett a valutatartalékhoz hozzányúlniuk, de a likviditás érdemben nem bővült. A közép-európai országok gyors növekedése a bőséges tőkebeáramláson alapult, s minthogy exportjuk visszaesik, kilátásaik is romlanak. S végül, néhány új tagország döntéshozói sem álltak a helyzet magaslatán.

Az eurózóna tagországai és az európai intézmények korábban nem sürgették a valutaövezet gyors bővítését. A közös pénz bevezetésének feltételeit sem igazították az új tagországok gyors felzárkózásához. Az euró mielőbbi átvétele most hirtelen a gazdaságpolitikák célja lett, ám ha a pénzpiacokon rendeződik a helyzet, semmi sem indokolja, hogy e lépést elkapkodják, és esetleg az eurózónában kényszerüljenek súlyos kiigazításokra, ahogy az történt Írországban, Spanyolországban és Portugáliában.

A válság előrejelzésében is leszerepelt az EU. Aggodalmaskodó hangok elhangzottak ugyan, de egyetlen olyan tagországot sem kényszerítettek időben ütemváltásra, ahol a pénzügyi egyensúlytalanság jelei szembeötlők voltak.

A Bruegel elemzői azt javasolják, hogy az EKB fogadja el az új tagországok saját valutájában kibocsátott kötvényeket is, bővítse a fedezetként elfogadott papírok körét, valamint hogy a nyugat-európai kormányok ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek az új tagokat nehéz helyzetbe hozzák. Az új uniós államok kormányai és jegybankjai ne hagyják a hitelrendszert összeomlani, s ha lehet, költségvetési eszközökkel is serkentsék a növekedést. Közben erősíteni kellene az egységes belső piac működését és a bankfelügyeletet.

A szerzők leszögezik: az eurózóna vezető országainak be kell látniuk, hogy döntéseik hatása nem korlátozódik a valutaövezetre. Továbbá: megkérdőjeleződik a tőkebeáramláson alapuló növekedési modell, s ezt a jelenséget is csak az EU-ban, nem pedig annak egyes szegleteiben lehet érdemben kezelni.