Új álláshoz új készség kell
Az állások háromnegyede a szolgáltatásokban összpontosul 2020-ban, minthogy érdemben csak ez az egyébként meglehetősen tágan értelmezhető szektor kínál új állásokat a továbbiakban. A feldolgozóiparban lényegében csak azokat kell majd pótolni, akik nyugdíjba mennek. Igaz, sokan lesznek, hiszen az ötvenes években született "baby boom" generáció hamarosan elkezd nyugalomba vonulni. A tagországok feldolgozóiparában 33 millió munkahely marad 2015-ig, miközben előtérbe kerülnek az üzleti szolgáltatások, az információs technológia alkalmazásához kötődő állások vagy az ide sorolható más fontos tevékenységek, mint az egészségügy, az oktatás, a vendéglátás és a szállítás.
Az Európai Bizottság által a héten közzétett s az Európai Parlamentben a két illetékes biztos, a munkaügyért felelős Spidla és az oktatási területet irányító Figel által ismertetett, az EU-25-ök adataira támaszkodó elemzés megerősíti az irányzatokat: többet kell tanulni, lehetőleg aktív életünk teljes egészében, s minél magasabb végzettségű valaki, annál jobb helyzetbe kerül. De a mindeddig kevéssé bonyolultnak vélt munkakörökbe is egyre jobban képzett embereket keresnek a cégek.
Az Európai Bizottságot a tanács kötelezte arra, hogy nyújtson kapaszkodót a tagállamoknak: mennyi és milyen állás jöhet létre az unióban, azaz mire kell figyelnie az oktatásnak, milyen szakmák elsajátítására ösztönözze a fiatalokat, illetve a munkavállalókat, természetesen az elhelyezkedés esélyeit növelve. A globális válság persze nem könnyíti meg az előrejelzés elkészítését, ám éppen a nyomorúságos időkben érdemes megpróbálkozni a prognózis összeállításával. További nehézség, hogy miután az EU éles viták után elfogadta a klímavédelmi csomagot, várható, hogy az unió "zöldül" valamelyest, azaz a gazdaságok fokozatosan átállnak a szénről a megújuló erőforrásokra, s jóval nagyobb figyelmet fordítanak a környezet megóvására. Ez alkalom lehet új munkahelyek tömeges teremtésére, miközben új szakmákat kellene elsajátítani. Az EU azt tervezi, hogy előrejelzését rendszeresen frissíti, s konzultál az Egyesült Államokkal, Kínával és Indiával, illetve a nemzetközi gazdasági szervezetekkel.
A cselekvés terhe azonban a tagállamok vállát nyomja: az unió csupán összegez és ösztönöz. A szociális alapból lehetne meríteni a különböző programokra, s számos tagállam - elsősorban Észak-Európában - sok jó tapasztalatot gyűjtött már össze. Szlovénia és az említett skandinávok például irigylésre méltó felnőttoktatási rendszert építettek ki.
A válság persze csak az egyik kényszerítő erő a cselekvésre. A másik a megannyi jól ismert irányzat: technológiai váltás, globalizáció, elöregedő lakosság, városiasodás. Ez önmagában is állandó megújulásra sarkall. Ám Spidla és Figel utalt arra is: miközben naponta halljuk, hány állás szűnt meg európai nagy cégeknél, munkahelyek tömege várná a jelentkezőket. Csak éppen a kereslet és a kínálat nem találkozik egymással. Vagy nincs kellő információ, vagy a szakértelem hiányzik. Ezen nyilván változtatni kell, jobb összhangra és jobb előrejelzésre van szükség.
A brüsszeli szakértők most úgy számítják, hogy 2020-ig csaknem húszmillió új munkahely jön létre, miközben nyolcvanmillió állás ürül meg nyugdíjazás miatt. A szolgáltatások terén a magas és az alacsonyabb szakképzettséget követelő munkakörökben is találni majd munkát, s az említett zöldgazdaságban is - de felső- és középfokú végzettség nélkül nehéz lesz elhelyezkedni. A cégek mindinkább azokat részesítik előnyben, akik képesek problémákat maguk megoldani, akiknek jó az elemzőkészségük, akik jók a csapatmunkában, több nyelven beszélnek, s értik az információs technológia digitális nyelvezetét. S ahogy a társadalom iskolázottsági szintje emelkedik, úgy emelik egyre magasabbra a végzettségi szintet a vállalatok: azaz elvileg egyszerűbb munkára is képzett embert akarnak majd. Ám a felsorolt követelményekből is látszik, a gazdaság nemcsak a bizonyítványok és diplomák számát, hanem az egyéb, az élet és a munkavégzés során megszerezhető képességeket is honorálja.
A következő évben a bizottság folytatni szeretné a jövő "felmérését", s bevonva a kormányokat és a szociális partnereket, kialakítani a legjobb módszert a kereslet és a kínálat összehozására. Az "új álláshoz új készség kell" elnevezésű programot egyrészt a lisszaboni stratégiához illesztik - amely szerint az EU-nak a legversenyképesebb világgazdasági központtá kell válnia -, másrészt a november végén meghirdetett gazdaságélénkítési tervhez. Utóbbit a decemberi csúcson fogadták el a tagországok, amelyek abban egyetértenek: mindent meg kell tenni a foglalkoztatási helyzet romlása ellen.
A különböző fejlesztési és felzárkóztatási alapokból is igyekeznek pénzeket átcsoportosítani. Sőt, az eredetileg a globalizáció áldozatainak megsegítésére kitalált alap követelményein is enyhítenek. Ki tudja ma már megkülönböztetni a globális válságot a globalizáció hatásától?
A cél a feleslegessé váló munkaerő minél gyorsabb viszszavezetése a piacra, a korábbi ezer- helyett már ötszáz fős leépítés esetén kérhető a támogatás. Az unió hozzájárulását ötven százalékról 75-re növelik, hogy a helyi terhek csökkenjenek, s egyről két évre emelik a program végrehajtását, időt hagyva az ésszerű átképzési terv kidolgozására és megvalósítására. Létezésének szűk két éve alatt az évi 500 millió eurós globalizációs alapból nyolc állam részesült - Magyarország nincs köztük. Ebből az alapból kapott támogatást például 3300 német munkavállaló akkor, amikor a elbocsátották őket a BenQ mobilkészülék-gyártó cégtől, miután a vállalat áthelyezte tevékenységét Ázsiába. Eddig 67 millió eurót fizettek ki, ám a héten a bizottság újabb bejelentést tett: az alap rövid történetének legnagyobb öszszegét utalják át Olaszországnak, amely így 35 millió eurót kap, hogy hatezer textilgyári munkás munkapiaci esélyeit javítsa. Azért vesztették el állásukat, mert az ágazat az alacsonyabb bérszínvonalú országokba települt át, illetve Ázsiából olcsón importálják a textilárut az Európai Unióba. Az olasz eset azért érdemel említést, mert mintha Magyarországon is pontosan ugyanezen okok miatt tűnt volna el a textilipar java része.
Ausztriában növekszik a kihasználatlan munkaidő
Az osztrák foglalkoztatottak munkaidejük mind nagyobb részét töltik kihasználatlanul: egy felmérés szerint átlagosan a munkaidő 38 százaléka telik el értékteremtés nélkül. Mivel a száz százalék nyilvánvalóan nem lehet cél, hiszen az embernek vannak olyan igényei, szükségletei, amelyek nem tolhatók a munkaidőn túlra - például az ebédidő vagy a törvény által előírt óránkénti tíz perc szünet a monitor előtt dolgozóknál -, az optimális munkaidő-kihasználtság 80-85 százalékban határozható meg.
A Czipin Consulting tanácsadó cég által elvégzett vizsgálat keretében 400 ausztriai munkahelyet vettek górcső alá. Az eredmény azt mutatja, hogy évi 220 munkanappal számolva az improduktív módon töltött napok száma ebben az évben 84-re emelkedett, öttel többre az előző időszakhoz viszonyítva. A felmérés alapján az osztrák foglalkoztatottak munkaidejének 38 százaléka kihasználatlan, és az átlagos termelékenységi mutató két százalékkal csökkent, holott a termelékenységnek különösen nehéz gazdasági körülmények között van meghatározó szerepe.
A tanulmány szerzője úgy véli, hogy az osztrák gazdaság a konjunktúra felfelé ívelő szakaszában sem tudott élni a termelékenység növelésére kínálkozó lehetőségekkel.
A munkaidő kihasználatlanságának legfőbb oka a felmérés szerint a rossz vállalatirányítás. A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy 44 elvesztegetett munkanap egyértelműen a hibás tervezésnek, illetve hiányos szervezésnek tudható be. A cégvezetés részéről elkövetett hibák közvetlenül 14 napért tehetők felelőssé. A harmadik legfontosabb termelékenységfékező tényező a megfelelő kommunikáció hiánya a vállalatokon belül (9 improduktív munkanap). További okok: csapnivaló munkamorál (6), IT-problémák (6), alacsony képzettségi szint (3).
A legtetemesebb termelékenységveszteség nem a céghierarchia alsóbb szintjeinek a számláját terheli, hanem a vezetőségét - húzta alá a tanulmány szerzője. Szerinte a fő ok az, hogy a sok esetben a közép- és alsó szintű vezetők nincsenek döntéshozó helyzetben, csupán végrehajtó szerepet rónak ki rájuk. Sok vállalatnál egyszerűen csak korszerűtlen az irányítási rendszer.
Nyolc országra kiterjedő nemzetközi kitekintésben Ausztria a középmezőnyhöz tartozik, nagyjából az Egyesült Államokkal (37,4 százalékos munkaidő-kihasználatlansági mutató) és Franciaországgal (38,8) egy csoportban. Brazíliában és Németországban silányabb a helyzet (39,8, illetve 40,2 százalék), Ausztráliában és Nagy-Britanniában viszont lényegesen jobb (22,9, illetve 26 százaléknyi improduktív munkanappal). Leggyengébb a munkaidő termelékenységi szintje Dél-Afrikában, ahol a munkanapok 41,8 százaléka megy veszendőbe.
