Villanyoltás a munkaügyben

Annyira jól sikerült a költségvetési szavazás a parlamentben, hogy a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnál el kell majd gondolkozni: hogyan is fizetik ki a márciusi számlákat, mivel jóformán teljesen kivették a büdzséből. Erre még nincs megoldás, a kormányzat viszont az utolsó pillanatban visszaveszi a liberálisok sportcélú deficitnövelését a büdzsében, így nem nő a hiány.

Elégtételt venne a kormány az ellenzéki frakciókon, a költségvetés utolsó utáni módosításában, és nem engedné, hogy szabálytalanul emeljék 3,6 milliárd forinttal az államháztartási hiányt.

Mint arról beszámoltunk, a liberális frakció keddi tevékenységének eredményeként az Országgyűlés úgy szavazott a büdzséhez benyújtott változtatási indítványokról szóló második döntéshozatal során, ahogyan nem lehetett volna. Az ellenzéki képviselők ugyanis elvetettek egy, az önkormányzatok sportcélú támogatásán változtatni hivatott passzust: ebben 500 forintól 75 forintra csökkent volna a lakosonként járó támogatás összege. A levonás része volt egy nagy átcsoportosításnak, ám a liberálisok minden olyan elemére nemet mondtak volna, ahol negatív szám szerepelt (és az öszszesre igent, ahol pozitív). Így viszont a hiányt emelték volna - ha a Fidesz a többi részszavazáson nem tartózkodik, akár a 3,6 milliárd sokszorosával is emelkedhetett volna a deficit. A probléma ezzel azonban az, hogy a keddi szavazáson már nem lehetett módosítani a főösszegeken sem, nemhogy a hiányszámon. A második körben - szokás szerint - csak belső átcsoportosításokat lehetett végrehajtani. Illetve lehetett volna.

Most a kormány is ezzel érvel, amikor - koherenciazavarra, vagyis törvénykezési hibára - hivatkozva egyszerűen még egyszer megpróbálja a sportcélú támogatást ugyanúgy csökkenteni, ahogyan eredetileg javasolta. Másik érvük, hogy sportcélra más helyen - másik költségvetési sorban - igenis kapnak támogatást az önkormányzatok. Az újabb módosításról hétfőn szavaz a parlament, amikor a költségvetést egészében is elfogadják. Ha megint nem sikerült a csökkentést elfogadtatni a képviselőkkel, véglegesen nő a hiány. Kérdés: a szabad demokraták ragaszkodnak-e majd korábbi álláspontjukhoz.

Most már biztossá vált azonban, hogy a másik szavazási bakit nem lehet helyrehozni hétfőn. Történt ugyanis, hogy a roma telepeken élők lakhatási és szociális programjára - a Fidesz indítványának megfelelően - két körben összesen 1 milliárd 60 millió forintot szavazott meg az ellenzék. A többség nehezen jött öszsze, az elnöklő Áder János szavazata kellett ahhoz, hogy a program megkapja a támogatást - de végül sikerült. A javaslat nem is növeli a hiányt - a pénzt máshonnan vonták el. A gond azonban az, hogy egyetlen helyről. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal központi támogatását csökkentették ennyivel, méghozzá majdnem a nullára. Az eredetileg tervezett 1 271 millió helyett csak 168 millió maradt a szervezetnek.

A hivatalnak ugyan vannak saját bevételei a költségvetésbe betervezve - a támogatás azonban mégiscsak a büdzséjének a felét jelentette. A végleges költségvetési tervben így kénytelenek voltak faragni. A legtöbbet a dologi kiadásokból vettek vissza - ez fedezi például egy ilyen szervezet rezsiét is, a fűtés- és villanyszámlán át a gépkocsipénzekig. Az eredeti terv 1,2 milliárdos kiadással számolt, a végleges verzióban erre kétszázmillió se jut. Ha ez így marad, márciustól a szervezet nem tudja majd fizetni a számlákat, és nem vehet tollat, füzetet a munkatársaknak.

Úgy tudjuk: a szociális tárca egyeztetni szeretne a Pénzügyminisztériummal arról, mit lehet tenni ebben a helyzetben. Alapesetben a minisztériumnak saját keretén belül volna módja átcsoportosítani - ám a tárcánál azt mondják: a megszorított költségvetésben nincs "felesleges" egymilliárdjuk. Így szeretnének a központi költségvetés tartalékához nyúlni, miután más megoldást nem látnak a gond orvoslására. Ehhez viszont szükség van a pénzügyi tárca jóváhagyására, és a kormány döntésére is.

Várakozók a munkaügyi központban. Kiszavazták a büdzséből az irányító hivatal költségvetésének nagy részét
Várakozók a munkaügyi központban. Kiszavazták a büdzséből az irányító hivatal költségvetésének nagy részét
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.